Az A38-on ünnepel az idén 20. éves Lead Zeppelin Cikk
Hirdetés
Valószínűleg nem kell bemutatni sem a Led Zeppelin, sem pedig az immár két évtizede regnáló hazai helytartójuk, a Lead Zeppelin munkásságát senkinek, akinek a klasszik rockzenéért dobban a szíve. Utóbbi zenekar ráadásul január 19-én ünnepel kerek jubileumot – az alkalomból az A38 hajó telik majd meg varázslatos bluesos, folkos, időtálló muzsikával.
A Jimmy Page 60. születésnapjára verbuválódott baráti társaságot a Zeppelin zenéjének szeretete hozta össze 2003-ban. Az a buli annyira jól sikerült, hogy elhatározták, folytatják a Led Zeppelin lényének interpretálását a hazai közönségnek. Néhány év elteltével aztán kialakult a végleges felállás, ami 2017 óta változatlan, de az elmúlt években számos jól ismert előadó, többek között Rudán Joe, Póka Egon, Horváth Zsolt, Hirleman Bertalan, Pettik Ádám, vagy éppen Mark Clarke is nagy sikerrel vendégeskedett a koncertjeiken. A Lead Zeppelin az anyazenekar legismertebb hazai tributejeként egyértelműen arra törekszik, hogy a lehető legautentikusabban adja vissza azt a különleges hangulatot, amit Robert Plant-ék is a színpadra varázsoltak annak idején.
Ebbe a koncepcióba szerencsére az is belefér, hogy egyes műveket összekeverve, a nagy klasszikusok mellett valami ismeretlen ismerőst is alkossanak, ami csemegékért a közönség mindig hálás. Az ilyenfajta bizsergés egészen biztosan ezen az estén sem marad el, hiszen a születésnap alkalmából még több szenzáció, zenei meglepetés, és fergeteges impro várható. A setlisten pedig olyan ritkán játszott szerzemények is felbukkanak majd, mint például az Achilles Last Stand, és természetesen a meglepetésvendégek sem hiányozhatnak a jubileumi zenélésről.
Az ünnepelt mellett színpadra lép még a The Whu csapata, vagyis a kelet-európai környék egyetlen 'The Who' tributezenekara is. A formációt csupa más zenekarokban is tevékeny muzsikus alkotja, akik egyfajta szerelemprojectként tekintenek Pete Townshend és Roger Daltrey örökzöld, filmzeneként is sokat használt rocktörténeti örökségére.
Lead Zeppelin 20 koncert jegyek >>>
Lead Zeppelin
Kapcsolódó
3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk
A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö
A Honeybeast a Budapest Parkba is elviszi a Cinematripet Cikk
A Honeybeast egyedülálló látványvilágú koncertshow-ja, a Cinematrip augusztus 28-án a Budapest Park színpadán várja a közönséget.
A Cinematrip itthon még soha nem látott, egyedülálló vizuállal várja a közönséget: egy saját univerzum kel életre a koncerten. „A színpad teljes hátsó részét félkörívb
Il Divo vagy Il Volo: Miben különbözik a két hasonló csapat? Cikk
Az idei év legizgalmasabb zenei eseményeiként két férfi operapop csapat, az Il Divo és az Il Volo is fellép Budapesten: az Il Volo november 14-én az MVM Dome-ban, az Il Divo pár hónappal hamarabb, június 25-én szintén ugyanott. A két együttes annyira hasonlít egymásra, hogy könnyű összetéveszteni
Több mint tízezren buliztak a Csinibaba Táncdalfesztiválon Cikk
Május 29-én újra összeért a koncertélmény és a színház varázsa a Budapest Parkban: harmadik alkalommal rendezték meg a Katona József Színház és a Park közös, nagy sikerű produkcióját, a Csinibaba Táncdalfesztivált. Az este ezúttal a ’70-es évek slágereit idézte meg – új hangszerelésben, látványos