Barabás Lőrinc Quartet ráadás koncert az Akvárium Klubban Esemény

A Barabás Lőrinc Quartet 2016 őszén jelentette meg első lemezét Beardance címmel. A második, „Other Than Unusual” album budapesti bemutatójára március 21-én került sor a Müpában teltház előtt, a zenekar vendége Takuya Kuroda japán trombitaművész volt.

Hirdetés

A koncertre sokan nem jutottak be, így a zenekar egy "lemezbemutató ráadás" koncerttel kedveskedik a közönségnek 2018. május 25-én, az Akvárium Klubban. A visualról Biljarszki Maxim médiaművész gondoskodik, az előzenekar a Várallyay Petra Trió lesz.

„Talán most a népzenei vonal kicsit háttérbe került, de megmaradt az a fajta monoton transzjazz érzés, ami a Beardance-t jellemezte. Alapvetően elég sok zenei stílust ötvöz az anyag: kicsit programzenés, film- és színházi zenés hangulatot is hordoznak a szerzemények, amelyet egyebek mellett az is megerősít, hogy Nagy Zsolt vibrafonon és üstdobokon is játszik, de vannak benne rockosabb elemek is.” – mondja Barabás Lőrinc a lemezről.

Barabás Lőrinc jazz-trombitaművész a Barabás Lőrinc Eklektric zenekarral vált ismertté, 2005-től állandó szereplője a hazai és nemzetközi zenei életnek. Jelenleg a Quartet mellett szóló projektjével koncertezik, emellett Random Szerda néven havi rendszerességgel improvizatív klubesteket vezet Budapesten.

Cséry Zoltán billentyűs a Patché formáció tagja, Dalok a lelkednek szólózongora project zeneszerzője, zongoristája, rendszeresen találkozhatunk vele a Random Trip esteken. A popzene iránti nyitottsága egy jazz-zenész hozzáértésével párosul, míg megannyi szintetizátoron a hangszínek, effektek világában is mesteri fokon űzi a billentyűzést.

Herr Attilát többek között a Besh o droM zenekarból ismerhetjük. Az atombiztos basszusgitáros jazz, blues és népzenében is jártas. Arányosan gondolkodik a zenéről, se több se kevesebb, mint amennyi kell.

Nagy Zsolt dobos a klasszikus zenéből érkezett, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ütő szólamvezetője, de már régóta játszik más műfajokban, pop, jazz zenekarokban is. Kiemelkedő technikai tudását, sokféle zenére való nyitottságát kreatívan kamatoztatja ebben a formációban.

  • Jegyárak: 2000 Ft
  • Fellépők: Barabás Lőrinc Quartet, Várallyay Petra Trió

 

Sajtóanyag: Barabás Lőrinc Quartet

Kapcsolat

Kapcsolódó

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí

Chase & Status dj set 2025, Budapest Park [vendég: Hybrid Minds, Spor, Kara] Esemény

Chase & Status dj set 2025, Budapest Park dátum

2025 Sep 20
A brit elektronikus zene egyik legsikeresebb és legmeghatározóbb duója, a Chase & Status szeptember 20-án végre a Budapest Parkban! Saul Milton és Will Kennard több mint két évtizede mozgatórugói a drum and bass színtérnek – zenéjük hatása messze túlmutat az undergroundon, miközben mindvégig