Beatles karácsony 2019 Esemény

Hirdetés

A 15 éves múltra visszatekintő BlackBirds életében már hagyománynak számít a karácsonyi Beatles buli, ahol a klasszikus slágerek mellett kevésbé ismert dalok is felcsendülnek a legendás beatzenekartól. Idén a kultikus Metro Clubban lépnek fel, ami nemrég nyitott újra Budapest belvárosában.  A zenekar már javában készül a jövő évre, de előtte még egy meghitt karácsonyi bulival örvendeztetik meg a Beatles-rajongókat december 28-án.

 „2019-ben egy teljesen új helyszínre visszük az eseményt - ez a nem oly régen újranyitott, legendás Metro Club, a Belvárosban. Az eddigi koncertek meghitt karácsonyi hangulatban teltek, és mindig törekedtünk arra, hogy a kevésbé ismert Beatles dalok mellett a táncolható slágerek is helyet kapjanak. Nem lesz ez másként most sem, jó sok rock and roll-t fogunk játszani!” – mondta Hoffmann György, az együttes dobosa.

A zenekar már készül a következő évre, azonban a december 28-i bulin sok „új” dal is felcsendül.  Ha ez még nem lenne elég, akkor a Metro Club hangulata biztosan magával ragad majd mindenkit. „Kis túlzással ezen a helyszínen indult a magyar beatzene még a hatvanas években. Rengeteg legendás banda zenélt itt. Ez a múlt komoly atmoszférát ad a helyszínnek. A jó zenék szinte beleivódtak a falakba. A klubot szépen felújították, különleges hangulata lett. Szóval nagyon várjuk a koncertet mi is.”

Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy egy Beatles tribute-zenekarnak mekkora létjogosultsága van 2019-ben? „15 éve csináljuk és túl vagyunk a 970. fellépésünkön. Azt gondoljuk, hogy ez választ ad a kérdésre. Sok-sok fiatal jár a koncertjeinkre, nem csak a szüleink korosztálya. Sosem lesz felkapott és trendi egy tribute-zenekar, de ennek nem is az a célja. Az eltelt 60 év megmutatta, hogy a Beatles dalai is klasszikussá váltak, így igen is ott van a helye a színpadokon ezeknek a slágereknek” – meséli Gyuri.

Az év vége igazán mozgalmas lesz a zenekar számára, hiszen a Rolling Stones tribute zenekarral közösen koncerteznek majd több vidéki városban (Békéscsaba, Kecskemét), ahol a legjobb és a legnagyobb Beatles- és Stones-dalok csendülnek majd fel. „Két éve indult ez a műsorunk és azóta igen nagy helyeken, telt házzal nyomjuk ezeket a bulikat. A '60-as években a két banda között egy egészséges rivalizálás volt, de barátok voltak, és időnként egymás felvételeire is elmentek "segíteni" a másik bandának. Sőt! A Stones 2. kislemezét a Lennon-McCartney szerzőpáros írta. Szóval adta magát ez a műsor. Persze jó az a Stones, de azért a Beatles mindent visz!”

December 28-án lehetőség lesz a beatkorszak jegyében búcsúztatni az évet, kitáncolni a karácsonyi fáradalmakat, vagy csak szimplán egy jót bulizni Beatles-dalokra autentikus környezetben.

Beatles karácsony 2019 jegyek >>>

 

The BlackBirds

Kapcsolat

  • Beatles karácsony 2019 időpont:
    Kezdete:
    2019 Dec 28 21:00
    Vége:
    2019 Dec 29 03:00
    Meteo Club:
    Budapest ,
    Dohány u. 22 ,
    1074 ,

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu