Ben Caplan koncert 2023, Budapest Esemény

Ben Caplan koncert 2023, Budapest

Hirdetés

Karizmatikus sármőr és a zongora nagy mestere. Egyszerre egy őrült és egy komoly költő. Ben Caplan 2011-ben adta ki első stúdióalbumát, az elmúlt tíz évben pedig világszerte egyre nagyobb és nagyobb közönség előtt játszott klubokban és színházakban. Akár egyedül, akár zenekarral áll színpadra, az élmény mindenképpen eszelős lesz. Ben Caplan sajátos előadásával már többször járt Magyarországon, most pedig két év után ismét itt az alkalom a visszatérésre, november 22-én a Dürer Kertben.

Ben Caplan egyszerre a hurrikán dübörgése és a vihar szeme. Hihetetlen módon képes egyszerre a vad önfeledtséget és a csendes önvizsgálatot is megszólaltatni zenéjében. Dalszerzői munkássága sokféle hatásból táplálkozik, de mind zenéje, mind dalszövegei rendszeresen merítenek zsidó örökségéből. Caplan gyakran keveri a bibliai képeket és a klezmerrel átitatott dallamokat, valamint ősi hangokat, témákat jelenít meg némi kortárs csavarral.

Első lemezét 2011-ben jelentette meg In the Time of the Great Remembering címmel, az azóta eltelt időben pedig sokféle felállásban fordult meg a világ klubjainak és színházainak színpadán, musicalben, egyedül és zenekarával egyaránt. Debütáló lemezének tízéves évfordulójára Caplan Recollection címmel két éve egy szóló akusztikus albumot jelentett meg dalainak újraértelmezéseiből, ezzel a körúttal érkezik most hozzánk is a karizmatikus előadó november 22-én, a Dürer Kertbe.

  • Jegyár: 8900 Ft

  • Fellépők: Ben Caplan

  • Szervező: Live Nation

Ben Caplan koncert (2023 Budapest) jegyek >>>

 

Live Nation

Kapcsolat

Kapcsolódó

grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény

grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>

RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo

Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f