Better Person és Promise Keeper a Központban 2017.04.12, Központ, Budapest

better_person_koncert_fejlec

Egy dalban nagyon gazdag este elé nézünk április 12-én a Központban, a lengyel Better Person és az amerikai Promise Keeper vezetésével, ahová belépés természetesen ez alkalommal is ingyenes.

Hirdetés

Better Person Adam Byczowski szólóprojektje. A lengyel származású és jelenleg Berlinben élő, rendkívül érzékeny DIY producer és énekes 2016-ban olyan 100%-ig 80’s pop/szinti ballada albumot hozott létre, amit nem lehet nem komolyan venni. Az It’s Only You-ra keresztelt, hat számból álló, mű, olyan, mint egy saját nyelv, ami valahol a szerelem, bánat, intimitás és az elmúlás között egyensúlyoz, tökéletesen.

Promise Keeper név mögött pedig William Fussel rejtőzködik, akinek ebben az évben, saját névre keresztelt mini ep-je az Atelier Ciseaux kiadó gondozásában jelent meg és jelenleg a Fader magazin kürtöli szét a világban, hogy mennyire jól sikerült projektről van szó. Saját szavaival élve: "A mini album a matematika és a szexualitás egymás mellé rendelése, felütve egy nagy adag pop szomorúsággal. Tehát egyértelmű, hogy imádjuk!

Előttük/utánuk a hazai a vonalat The Stanley Maneuver és A I W A képviseli.

 

Szöveg: Budapest Showcase Hub

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Apr 12 20:00
    Vége:
    2017 Apr 12 23:00
    Központ:
    Budapest ,
    Madách Imre út 5 ,
    1075 ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót