Bloodbound koncert 2019, Budapest Esemény

Hirdetés

A svéd power metalos BLOODBOUND decemberben ért végére nyolcadik lemeze munkálatainak. Korábban koncertezett több mint 25 országban, turnézott a Sabaton, a Hammerfall, az Alestorm és az U.D.O. zenekarokkal. A hamarosan megjelenő korongot természetesen meg is turnéztatja a csapat, a “Tour Of The Dragon Empire” nevet viselő önálló körútja keretében március 24-én pedig Budapestre érkezik. 

Állandó különleges vendégük a modern melodikus metalt játszó svéd DYNAZTY lesz, míg az estéket a power metalt nyomató, göteborgi MANIMAL nyitja majd. Előbbi hatodik lemeze Firesign címmel szeptember 28-án látott napvilágot ráadásul a zenekar frontján az AMARANTHE-ból is ismert, dallamos férfi énekes, Nils Molin áll, míg utóbbi Purgatorio címmel szeptember 7-én hozta ki harmadik albumát. 

Fredrik Bergh Bloodbound billentyűs az alábbit nyilatkozta a turnéval kapcsolatban:“Éppen csak befejeztük az új albumunk munkálatait és úgy érezzük, hogy egy igazi szörnyet alkottunk ezúttal. Alig várjuk, hogy élőben is bemutathassuk a nagyszerű rajongóinknak. A turné csomag is rendkívül szemrevaló és nem kihagyandó! A DYNAZTY és a MANIMAL és két szuper gyilkos csapat és óriási megtiszteltetés, hogy ők kísérnek el minket.”

  • Jegyár: 4999 / 5999 Ft

  • Fellépők: Bloodbound, Dynazty, Manimal

  • Szervező: Hammer Concerts

 

Bloodbound koncert jegyelővétel >>>

 

 

Hammer Concerts

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Dropkick Murphys koncert 2019, Budapest - vendég: The Interrupters Esemény

Dropkick Murphys koncert 2019, Budapest időpont

2019 Jun 18
A Barba Negra Track is kihasít magának egy markáns nyárindító szeletet, és a kelta punk vonal egyik legjelentősebb csapata, a Dropkick Murphys rúgja majd be a szezont egy garantáltam lendületes koncerttel június 18-án! Az ikonikus banda ráadásul jó eséllyel hoz pár új dalt is, ugyanis a 2019-re

Hurricane Party koncert 2019, Budapest Esemény

Hurricane Party koncert 2019, Budapest időpont

2019 Jun 18
Ha kint tombol a vihar és közeleg a világvége mit csinálsz? Felfújod a házad falára, hogy hurrikán party és indulhat a világvége buli! A Hurricane Party pedig tökéletes zenét szolgáltat ehhez a felfokozott hangulathoz: rickoLus és Bluebird duója hőhullámokon szörfözik be június 18-án a Dürer Kertb

Dead Kennedys koncert 2019, Budapest Esemény

Dead Kennedys koncert 2019, Budapest időpont

2019 Jun 19
  Az amerikai punk, de úgy általában a punk mozgalom egyik legfontosabb alappillére, a lázadás és a maróan szarkasztikus társadalmi állásfoglalás ikonja, a legendás Dead Kennedys érkezik június 19-én az A38 Hajóra! A hardcore punk mozgalom és kultúra egyik legfontosabb mérföldköve volt a Kennedys

Intim Torna Illegal koncert 2019, Budapest Park Esemény

Intim Torna Illegal koncert 2019, Budapest Park esemény

2019 Jun 20
Az Intim Torna Illegál a Budapest Park 8. szezonjában is bebizonyítja, hogy miért ők az egyik legenergikusabb hazai koncertbanda! A koncert vendége pedig egy nem kevésbé pörgős banda lesz, ugyanis az esti bulira a hangulatot a Mongooz And The Magnet fűti majd fel! A csapat egy különleges hangzásv