Bob Marley 79 - Emlékkoncert az Akvárium Klubban Cikk

Marley 79 -  Ladánybene 27

Hirdetés

Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére, Bob Marley-re, aki február 6-án lenne 79 éves. Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomottak mellett. Február 3-án az Akvárium Klubban a Ladánybene 27 és barátai a kultikusnak számító dalok mellett igazi zenei ritkaságokat is bemutatnak a Marley-életműből. Idén ráadásul a Bob Marley One Love című életrajzi film hazai bemutatója is az ünnepi hónapra esik.

Bob Marley ikon volt, aki a szeretetről és az egységről énekelt, valamint világszerte ismertté tette a reggae zenét és Jamaicát. Nemzetközi karrierje akkor indult be igazán, amikor Eric Clapton feldolgozta az I Shot the Sheriff című dalt. Hamarosan azonban már a Bob Marley and The Wailers előadásában is az amerikai és nemzetközi listák előkelő helyein végeztek az olyan, mára kultikusnak számító dalok, mint a No Woman, No Cry, a Rastaman Vibration, a Redemption Song, a One Love, a Get Up, Stand Up vagy éppen az Is This Love. Bob Marley igazi világsztár lett, hazájában, Jamaicában pedig élő legenda, próféta, a nemzet hangja, aki még a szembenálló politikusokat is képes volt kézfogásra ösztönözni. Tragikusan fiatalon, 36 évesen hunyt el rákban. Szellemisége, zenei és társadalmi munkássága a mai napig hatással van a legkülönbözőbb generációkba tartozó zenészekre.

Bob Marley munkássága talapvetés és példa minden reggae előadónak a világ bármely pontján. A Ladánybene 27 1985 óta a reggae zene magyarországi nagykövete. Zenéjéjük kialakulására nagy hatást gyakorolt Bob Marley munkássága már azokban az időkben is, amikor Magyarországon még alig lehetett jamaicai zenékhez hozzájutni. 1996-ban a zenekar megjelentetett egy Marley emlékalbumot, és minden év februárjában emlékkoncertet szerveznek.  Február 3-án az Akvárium Klubban a program kizárólag Marley-dalokból áll majd. A zenekarhoz pedig vendégek is csatlakoznak: CéAnne,a Hősök énekesnője, Oláh Dezső jazz-zongorista, MC Kemon az Irie Maffia és a Kemonication Band frontembere, Deseő Balázs a Majka produkció billentyűse, Schober Andor a Manaky tagja és Hascu Bratosin perkás. Bár a zenészek közül nem mindenki reggae közegből érkezik, ezen az estén Bob Marley muzsikája lesz az az összekötő kapocs, amely a különböző műfajok között hidat képez. A koncerten elhangzanak Marley ismert és kevésbé ismert dalai a korai, jamaicai évektől a Tuff Gong-os világhódító időszak végéig.

MARLEY 79 koncert jegyek >>>

 

Ladánybene 27

Kapcsolódó

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Az A38-on ünnepel az idén 20. éves Lead Zeppelin Cikk

Lead Zeppelin zenekar Valószínűleg nem kell bemutatni sem a Led Zeppelin, sem pedig az immár két évtizede regnáló hazai helytartójuk, a Lead Zeppelin munkásságát senkinek, akinek a klasszik rockzenéért dobban a szíve. Utóbbi zenekar ráadásul január 19-én ünnepel kerek jubileumot – az alkalomból az A38 hajó telik majd m