Bring Me The Horizon koncert 2023, Budapest [vendég: Spiritbox] Esemény

Bring Me The Horizon koncert 2023

Hirdetés

Több átszervezést követően 2023. június 1-jén végre a hazai rajongók is megkapják a jól megérdemelt Bring Me The Horizon-koncertet! Sőt, a zenekar koncertjére annyi az érdeklődő, hogy az új dátum mellett a beforgatott Aréna helyett a teljes Aréna a banda és rajongói rendelkezésére áll majd.

A Bring Me The Horizon első hazai headline koncertje pont a Dürer Kert régi nagytermében volt, most pedig a Dürer Kert és a Live Nation szervezésében első Aréna koncertjükre készülnek Budapesten! A zenekar eredetileg 2022-ben érkezett volna, majd a Covid-járvány miatt tolni kényszerültek a turnét, jövő augusztusban pedig az USA-ban és Kanadában koncerteznek, ezért kapott most ismét új dátumot a budapesti fellépésük is. A metalcore isteneinek is többször kikiáltott banda másfél évtizedes fennállása alatt többször szerepelt a brit sikerlistákon, négy Kerrang! díjjal büszkélkedhetnek – köztük kettő a Legjobb Brit Bandának és egy, a Legjobb Koncertzenekarnak járó elismerés –, kétszer jelölték őket Grammy-díjra és számaik világszerte felkapottak a rock rádiókban is.

A zenekar a 2022-es év elején jelentette meg Post Human: Survival Horror c. középlemezét, mely  a Post Humanre hallgató sorozat első darabja. Erről az anyagról emelték ki a DiE4u-t, mely a mérgező rögeszmékről szól és egy meglehetősen erős klipet is kapott. Majd 2022  nyarán a második rész előfutára is megérkezett a sTraNgeRs single formájában. 

Ahhoz, hogy végre élőben hallhassuk a zenekar horror show-ját végre már nem is kell olyan sokat várni: találkozzunk június 1-jén az Arénában, ahol a férj és feleség által alapított, kanadai heavy metál banda, a Spiritbox kíséri őket.

  • Jegyár: 9 900 Ft - 16 900 Ft

  • Fellépők: Bring Me The Horizon, Spiritbox

  • Szervező: Live Nation, Dürer Kert

Bring Me The Horizon koncert (2023 Budapest) jegyek >>>

 

* * *

Kapcsolat

Kapcsolódó

grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény

grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>

RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo

Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f