btf_2018_logo

BTF 2018 bemutatja: Tale Of Us az Akvárium Klubban Akvárium Klub, Budapest

tale_of_us_akvarium_klub_2018_fejlec

Az Akvárium Klub idén is a Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt helyszíneként vesz részt a március 30. és április 22. között tartó programsorozaton. A szervezők két fellépő nevét már el is árulták: legújabb élőzenei performanszával érkezik a német producer és zeneszerző, Henrik Schwarz és a norvég jazz-zongorista, Bugge Wesseltoft, illetve szintén az Akváriumban lép majd fel a népszerű kanadai-amerikai duó, a Tale of Us is.

Hirdetés


Az egyedülálló DJ–producer páros, a Tale of Us elsősorban arról híresek, hogy újrateremtik az elektronikus zene hagyományait. A house-t és a technót kombinálják pop-, nu-disco-, sőt időnként rockdallamokkal. Karm Torontóban született, míg Matteo New Yorkban, ám a páros végül Olaszországban, Milánóban találkozott. Később, amikor Berlin lett az elektronikus zenei élet központja, maguk is a pezsgő klubéletet választották, és odaköltöztek. Zenei munkásságukat olyan művészek inspirálták, mint Nils Frahm vagy Ludovico Einaudi. 2011-es felbukkanásuk óta rendszeres fellépői a legnagyobb nemzetközi fesztiváloknak és kluboknak, 2018-ban pedig az olasz duó készíti a Fabric klubhoz tartozó, nemsokára jubiláló kiadó soron következő, 97. darabját. Az Akvárium Klubba április 6-án érkeznek.
 
Szintén itt, a Budapesti Tavaszi fesztivál keretében lép majd fel április 14-én Henrik Schwarz és Bugge Wesseltoft, akik improvizatív fellépéseiken az elektronika és a jazz – manapság talán legizgalmasabb – fúzióját játsszák: a műfajok és azok ötvözetének határán túllépve minden alkalommal egy egyedülálló zenei absztrakció születik. A Klubba most a Scripted & Prepared Pianos című legújabb élőzenei performanszával érkező duó ebben az esetben is a régi és az új kapcsolatát vizsgálja, azonban most kizárólag akusztikus hangzásban. A program meghatározó szereplői két koncertzongora, ám az egyik – a hagyományostól eltérően – egy számítógéppel van összekapcsolva. A zenei programozással vezérelt hangszer lejátssza az improvizatív jelleggel programozott komplex ritmusokat és ezeket formálja át a zongora saját hangzásvilágára. Az ember és a gép, a hangszer és a program sajátos kapcsolatából épül fel ez a teljesen egyedülálló zenei performansz, mely az ettől a párostól már megszokott szürreális hangzásvilágba repíti a közönséget.

  • Tale Of Us jegyárak: 4000 / 5000 / 6000 Ft; VIP: 8000 / 10000 Ft
  • Fellépők: Tale Of Us, Secret Factory, Detective Kelly
  • Szervező: Budapesti Tavaszi Fesztivál 

 

Sajtóanyag: Akvárium Klub

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót