Budafoki Dohnányi Zenekar jubileumi hangverseny a Müpában Esemény

Budafoki Dohnányi Zenekar koncert 2018

A Budafoki Dohnányi Zenekar hivatásossá válásának negyedszázados évfordulóját ünnepli 2018-ban. A kezdetben mintegy másfél tucat főiskolásból és fiatal muzsikusból alakult együttes mára kilencvenfős szimfonikus zenekarrá, az ország egyik meghatározó együttesévé nőtte ki magát. A stílus- és műfajgazdagságáról ismert zenekar jubileumi koncertjén is változatos programot kínál a közönségnek. A Jean-Philippe Rameau operáinak szimfonikus részleteiből összeállított „képzeletbeli szimfónia”, valamint Beethoven II. szimfóniája a zenekar interpretációjában az autentikus előadásmódhoz áll közelebb. Az előadás érdekessége, hogy a rézfúvós szólamok, illetve a timpani korabeli hangszereken szólal meg.

Hirdetés

A koncert második részében ősbemutatót hallhat a közönség: Vajda János erre az alkalomra, a zenekar számára komponált darabja csendül fel, melynek címe zenei kapcsolatot sejtet a szerző nagy sikerű, Karnyóné című operájával. A hangverseny zárásaként az együttes névadója, Dohnányi Ernő virtuóz darabját adja elő, melyet Tóth Aladár így jellemzett: "Csupa harmónia, csupa formásság és könnyedség ez a[z öt] pompás kis bagatell, ahol csintalankodik vagy szeszélyeskedik, ott is csupa dalolás; szellemessége mindig egyúttal lelkesség is, azaz olyan divertimento, mely nemcsak a szellemet szórakoztatja, de felüdíti a lelket is. Lebilincsel és felszabadít..."

Műsor:

  • Rameau: Une symphonie virtuelle
  • Vajda János: Pièces symphoniques - Des mémoires de Mme Karnyó - ősbemutató
  • Beethoven: II. szimfónia
  • Dohnányi: Szimfonikus percek

Jegyárak: 2500 / 3000 / 4000 / 5000 / 6000 Ft

 

Sajtóanyag: Budafoki Dohnányi Zenekar

Kapcsolat

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót