Apey & The Pea koncert 2019, Budapest Park - vendég: Stubborn, Shell Beach Esemény

Szeptember 19-én Apey & the Pea jubileum a Budapest Parkban Beküldve: 2019-09-03 12:07:19
Cikk
Tizedik születésnapját ünnepli az Apey & the Pea szeptember 19-én a Budapest Parkban. Bár már sokan a zenekar új lemezét várják, ezen az estén az új számok helyett a múltból kerülnek elő olyan dalok, amelyeket régen hallhatott élőben a közönség. A koncert azért is kihagyhatatlan, mert a jubileum után a trió idén már nem lép fel Budapesten. „Hármunknak ez a tökéletes zenekar zeneileg és emberileg is. Azt hiszem, ez az elmúlt 10 év egyik titka.  A másik pedig az, hogy sosem kötöttünk kompromi

Tovább olvasom

A  szezon végén betér egy újabb pusztításra a Budapest Parkba az Apey & The Pea, ám ezúttal főzenekarként érkeznek, hogy egy kiadós őrléssel megünnepeljék a csapat 10. évfordulóját!

Az underground legmélyebb bugyraiból érkezett Apey & The Pea egyik ékes bizonyítéka, hogy az általuk képviselt, többek között a Black Label Society és Down vonalból merítő, izmos metalnak van keresnivalója a legnagyobb hazai színpadokon is, az pedig már csak szurok a tortán, hogy mindezt nem kevés elismerés, köztük például egy Fonogram-díj is igazolja!

Az ehhez vezető kitartó munkának és kompromisszummentes fejlődésnek az ünnepe kerekedik majd ki szeptember 19-én a Budapest Parkban, ahol a csapat minden fontos állomáshoz és pillanatához kapunk majd egy masszív riffzuhanyt az elmúlt 10 évből! A lángot a Stubborn és a Shell Beach szítja majd fel,  a folytatásban pedig egy Lithium Night buli viszi tovább az ívet az éjszakába. 

  • Jegyár: 1999 / 2499 / 2999 /3499 Ft

  • Fellépők: Apey & The Pea, Stubborn, Shell Beach

 

Apey & The Pea koncert jegyek >>>

Kapcsolat

Kapcsolódó

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu

Joya Marleen koncert 2024, Budapest Esemény

Joya Marleen koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 24
Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bát