Cloud 9+: megérkezett az új album, pénteken koncert a Parkban! Hír

A 2015-ös Supernova és a 2017-es The Next Step után újabb nagylemezzel jelentkezett vasárnap a Cloud 9+ zenekar. A Mixtape július 5-én, pénteken a Budapest Parkban debütál élőben.

A Mixtape 10 számot tartogat, amelyek fele már korábban megjelent és meghódította a szakmát és közönséget. Az albumon – ahogy a címe is sejteti – különböző, drum and bass, rock, pop és dubstep műfajú dalok keverednek, angol és magyar szöveggel fűszerezve.

Hirdetés

Az új nagylemezen számos előadóval működött együtt a csapat – a korongon felcsendül az AWS ("Viszlát nyár"), Deego, a Hősök, ("A Város Visszavár"), Járai Márk, Fura Csé ("Valaki Mondja El") és Mc Fedora ("It's Monday") is. A Mixtape  élőben július 5-én a Budapest Parkban debütál, a bulira  számos meglepetéssel készülnek a fiúk - az egyedi, külön az eseményre tervezett vizuál előtt új dalok, illetve korábban nem hallott remixek is megszólalnak majd.

A csapat nemrég tért haza orosz miniturnéjáról, amely során Moszkvában és Szentpéterváron játszottak. „Életre szóló élmény volt! Még sosem voltunk Oroszországban, eszméletlen érzés volt azt látni, ahogy megmozgattuk a két nagyváros közönségét. Jó visszajelzés volt számunkra, hogy van helyünk külföldön, és van erre a típusú zenére közönség".

Pénteken a Budapest Parkban a hazai közönség is kitombolhatja magát a Cloud-dalokra, ami után még egy Necc Party is kerekedik. A koncertre még elérhetőek a jegyek, de siessetek, már nincs ok idő!  

Cloud 9+ lemezbemutató @ Budapest Park jegyek >>>

Cloud 9+ ’Mixtape’ az online platformokon >>>

 

Cloud 9+

Kapcsolódó

Grúbi: xd - itt a Krúbi-alteregó első száma! Hír

A Krúbi néven ismert rapper 2017-ben robbant be a köztudatba, útját pedig azóta is teltházas koncertek fémjelzik. Első nagylemeze tavaly tavasszal jelent meg Nehézlábérzés címmel, idén februárban pedig Zárolás Feloldva című EP-jével borzolta a kedélyeket. A szabadszájúságáról ismert rapper most p

Környezettudatos dallal búcsúztatja a nyarat a Follow The Flow Hír

Teltházas koncertek, több milliós nézettségű videók, és egy friss aranylemez - így foglalhatjuk össze a Follow The Flow 2019-es évét. A fiúk legújabb klipje a ’Nem tudja senki’ album „Csak nélküled élem túl” számához készült, a végeredmény egy gondolatébresztő és cselekvésre biztató alkotás lett,

Mr. Bungle: három koncert erejéig újraéled Mike Patton kultikus csapata Hír

2020 elején, összesen három, garantáltam az elmehagyás ünnepévé váló koncert erejéig összeáll Mike Patton kultikus zenei agymenése, a Mr. Bungle!    Az idők folyamán nem kevés, a főzenekarán túli zenei csodát kapott az underground a Faiht No More őrült zsenijétől, de az biztos, hogy az egyik lege

Új videóklipet hozott a nyárzáráshoz a HolyChicks Hír

Pörgős videóklippel zárja a fesztiválszezont a Magyarország egyik legbelevalóbb csajbandája, a budapesti HolyChicks! A zenei videó a Pillangóhatás című számot kelti vizuálisan is életre. Tánc, fesztivál, barátok – ennél nyáribb nem is lehetne már egy videóklip, a Holychicks azonban 19-re lapot hú