Die Antwoord koncert a Budapest Parkban Esemény

Hirdetés

Egy újabb karakán tételt varrhatunk hozzá a Budapest Park egész nyarat lefedő koncert-lepléhez, ugyanis a nyári lajstromot egy jeles külföldi tétellel sikerült hizlalni: augusztus 18-án a kompromisszummentes pop egyik legjelesebb képviselője, a Die Antwoord tér vissza a térség legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyére.

A hazai közönség, csakúgy, mint a világ többi része, már rögtön, a 8 évvel ezelőtti debütáló albumnál rámozdult az addig sokak számára teljesen ismeretlen zef kultúrából érkező, és azt maradéktalanul fel is vállaló, dél-afrikai csapatra, és már a rákövetkezendő évben valamennyi komoly fesztiválon egy emberként énekelte a nagyérdemű az Enter The Ninja-t.

Innentől pedig töretlen lendülettel lépett a világhírbe a Yolandi Visser és Ninja képviselte, elmehagyott kippekkel és még őrültebb fellepésekkel operáló formáció. Képességeiket már szerencsére a hazai közönségnek is többször megvillantották, így már nagyon jól tudjuk, eszméletlen húzós show-t kapunk majd augusztusban a Budapest Parkban. A koncert vendége a szintén kevés extravaganciával Moonchild Sanelly lesz! 

  • Normál jegyárak: 6999 / 7999 / 8999 / 9999 Ft
  • Fellépők: Die Antwoord, Moonchild Sanelly
  • Szervező: New Beat, Budapest Park

Kapcsolat

Kapcsolódó

grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény

grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>

RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo

Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f