Juanes koncert 2019, Budapest - vendég: Pápai Joci Esemény

Hirdetés

Idén is megtáncoltatja a Budapest Parkot a latin zenei világ egyik világsztárja: július 22-én a legismertebb és legrajongottabb kolumbiai popzenész, Juan Esteban Aristizábal Vásquez vagyis Juanes érkezik a klub nagyszínpadára!

Juanes mindössze kétéves (!) volt, mikor elkezdett zongorát tanulni, hétévesen a családja pedig már gitározni is tanította. Még mindig nagyon fiatalon, 17 évesen megalapította első komoly, Ekhymosis nevű, erősen a Metallica-inspirálta rockzenekarát. Csak hosszú évekkel később, egészen pontosan 2000-ben jelentette meg első szólólemezét Fíjate Bien címmel, amivel aztán rögtön három Latin Grammy-díjat is bezsebelt, illetve hazájában hosszú hetekig vezette az eladási listákat. Második lemeze azonban már az országhatáron túl nyúló sikereket is hozott, illetve hihetetlenül sok ideig, összesen 92 hétig szerepelt a Billboard latin albumlistájának első 10 helyezettje közt. A lemezen egyébként közreműködött Nelly Furtado is.

Következő, 2004-es Mi Sangre című anyaga rögtön a Billboard latin listájának élén nyitott, innentől kezdve pedig nem volt kérdés, hogy Juanes egy igazi szupersztár. Három no. 1. sláger is szerepelt rajta, amik összesen hat hónapig vezették felváltva a slágerlistát. Juanes tehát egy jól megalapozott karrierrel a háta mögött olyan elismeréseket zsebelt be, mint két Grammy-díj és húsz Latin Grammy, de színpadra állhatott például a 2007-es Nobel Békedíj átadóján, szerepelt az MTV legendás Unplugged műsorában is, illetve a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé is beválasztotta.

Juanes ráadásul nem csak zenéjéről, hanem fáradhatatlan humanitárius munkájáról is ismert – harmadik nagylemezéről nevezte el alapítványát, amely elsősorban a Kolumbiában hatalmas problémát és károkat okozó, emberéleteket követelő taposóaknákra hívja fel a figyelmet, de szervezett már segélykoncertet a hátrányos helyzetű gyermekekért is. Munkájáért számos kitüntetésben részesült, többek közt a legnagyobb francia kulturális elismerésben is. Juanes tehát népszerűségét fáradhatatlanul a jóra használja, miközben sorra ontja magából a slágereket. Legutóbb 2017-ben jelentkezett – nem meglepő módon többszörös Latin Grammy-díjas – lemezzel. A kolumbiai világsztár első magyarországi koncertje tehát minden kétséget kizáróan a nyár legforróbb estéjét varázsolja július 22-én a Budapest Parkba, aminek a passzos levezetésről pedig Whiteboy és Császár Előd gondoskodik majd! 

  • Jegyár: 6999 / 7999 / 8999 / 9999 Ft

  • Fellépők: Junaes, Pápai Joci

  • Szervező: Budapest Park, New Beat

Juanes koncert jegyek >>>

Kapcsolat

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>