Lord koncert a Budapest Parkban 2017.08.24, Budapest Park, Budapest

lord_45_koncert_fejlec

A legendás hard-rock zenekar, szinte hihetetlen, de lassan fél évszázada játszik nekünk. A Lord a jubileumi Aréna-koncert után, most új, 45 című lemezével és az életmű elmaradhatatlan klasszikusaival érkeznek a Budapest Parkba augusztus 24-én.

Hirdetés

A Lord zenekar rengeteg mindenen ment keresztül azóta, hogy 1972-ben, Szombathelyen megalapították a csapatot. A nehéz kezdés után 1985-ben, Ausztriában készítették el Big City Lights című lemezüket, ami végül Pohl Mihály énekessel az élen érett be igazán és bérelt helyet a Lordnak a magyar rock egén. A hard-rock zenekar meghódította a fesztiválokat és sorra adták ki mára klasszikussá érett lemezeiket, miközben a siker mellett számos tagcserét is megéltek. Szerencsére a Lord a megpróbáltatások ellenére sosem tette le véglegesen a lantot – avagy a gitárokat - és több generáció nőhetett fel dalaikon.

Hiszen, ha azt mondjuk Ragadozók, Kifutok a világból, vagy Vándor, bizonyára sokunknak egyből megzenésített emlékek pendülnek meg a fejünkben. Örökké című lemezük idén lett hét éves, a hosszas várakozásért azonban bőven kárpótolt minket a banda, akik a mennyiség helyett mindig is a minőséget tartották fontosabbnak. A zenekar február 11-én a Papp László Sportarénában ünnepelte meg az elmúlt 45 évet egy nagyszabású születésnapi koncerten, fantasztikus látvánnyal, hang-és fénytechnikával és egy közel három órás show-val. A születésnap alkalmából pedig kiadták legújabb, 45 című lemezüket is, bizonyítva, hogy a zenekarban még bőven van kreativitás és energia. Ha lemaradtál az Aréna-koncertről, vagy csak újra átélnéd, ott a helyed augusztus 24-én a Budapest Parkban.

  • Jegyárak: 2499 / 2999 Ft
  • Fellépők: Lord, Káosz Központ
  • Esemény, hírek: Lord koncert

 

Lord koncert jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: Budapest Park

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Aug 24 20:00
    Vége:
    2017 Aug 24 23:00
    Budapest Park:
    Budapest ,
    Soroksári út 60 ,
    1095 ,

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze