Magna Cum Laude koncert 2021, Budapest Park [vendég: Zanzibar] Esemény

Magna Cum Laude koncert 2021 Budapest Park

Hirdetés

A gyulai srácokból alakult Magna Cum Laude több mint két évtizedes fennállása alatt számos Fonogram-díjat zsebelt be, de rengeteg ikonikus rádiós sláger (mint például a Pálinka dal, a Vidéki Sanzon, vagy a Színezd újra!) is fűződik nevükhöz.

Koncertjeiken a fergeteges hangulat garantált - ezúttal azonban még egy lapáttal rátesznek, ugyanis vadonatúj lemezük, a márciusban megjelent A leghosszabb perc anyagával felturbózott slágerparádéval készülnek a Budapest Parkban 2021. július 22-én!

Fontos: Ha korábbi dátumra vásároltál jegyet, az automatikusan érvényes az új időpontra. A további lehetőségekről minden jegyvásárlót e-mailben tájékoztatnak a szervezők. Kérünk, kérdés esetén e-mailben kereshetitek őket: park@budapestpark.hu

Szintén fontos: A rendezvény a kormányrendelet alapján 18 éves kor felett KIZÁRÓLAG VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL látogatható! A védettséget igazoló kártyát és a mobilapplikációt is elfogadják a szervezők, mindkettő esetében szükséges fényképes személyazonosító okmány bemutatása is. Ezek hiányában sajnos nem tudnak beengedni. A jogszabály értelmében semmilyen más (papír)formátumú igazolás (sem oltási igazolást, sem orvosi papírokat) nem fogadható el.

  • Jegyárak: 3999 / 4999 / 5499 Ft

  • Fellépők: Magna Cum Laude, Zanzibar

 

Magna Cum Laude koncert (2021 Budapest Park) jegyek >>>

 

* * *

Kapcsolat

Kapcsolódó

Hurts koncert 2025, Budapest Park Esemény

Hurts koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Jul 11
  Theo Hutchcraft és Adam Anderson duója 2009-ben alakult, és egy évvel később meg is jelentették bemutatkozó anyagukat Happiness címmel. Az albumon olyan szívbemarkoló slágerek szerepeltek, mint a Wonderful Life vagy a Stay, és azonnal az európai slágerlisták élén találták magukat. A melankolikus

Biffy Clyro koncert 2025, Budapest Park Esemény

Biffy Clyro koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Jul 09
Június 11-én először lép fel önálló koncerttel Magyarországon a Biffy Clyro. A háromszoros UK #1 albumot jegyző skót rockzenekar a Budapest Parkban mutatja meg, mitől olyan világraszóló élmény a koncertjük, és hogyan tudnak hosszú ideje a brit rock szcéna élvonalában maradni. Simon Neil (ének, gi

Sofi Tukker koncert 2025, Budapest Park Esemény

Sofi Tukker koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Jul 15
A Sofi Tukker, Sophie Hawley-Weld és Tucker Halpern electro-pop duója, tele energiával és játékkal. A kettős 2022-ben egyszer már megmozgatta a hazai közönséget, most pedig a tavalyi év egyik legtáncosabb lemezével, a Breaddel térnek vissza július 15-én a Budapest Parkba, a Live Nation szervezéséb

Guns N’ Roses koncert 2025, Budapest [vendég: Public Enemy] Esemény

Guns N’ Roses koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jul 15
A Guns N’ Roses 2025-ben sem hagyja ki Budapestet! Az előző magyarországi koncert után szinte napra pontosan két évvel, július 15-én tér majd vissza a rock ’n’ roll a Puskás Arénába. A zenekar különleges vendégekkel is készül: a turné különböző állomásain a Public Enemy, a Rival Sons vagy éppen a