Nyit a Budapest Park: a város egyik legnagyobb kerthelyiségévé alakul át a klub Cikk

Hirdetés
Ha egyelőre nem is megszokott formában, de május 28-án délután kinyit a Budapest Park! Bár a koncertélmények begyűjtéséig még várnunk kell, a szabadtéri lazulás lehetőségét megkapjuk a placcon, ugyanis egy hatalmas, ingyenesen látogatható kerthelyiséggé alakul át a klub.
E rendhagyó formában egyelőre június 6-ig látogathatjuk a Parkot – tekintsük ezt afféle tesztüzemnek – délután 4 óra és este 23 óra között, és természetesen az aktuális helyzethez illő játékszabályok lesznek érvényesek. Ennek része, hogy a szervezők tágas elrendezéssel, rendszeres fertőtlenítéssel, kézfertőtlenítők kihelyezésével gondoskodnak a megfelelő környezetről, valamint padlójelzések és infografikák is kikerülnek majd. Amit pedig a vendégektől kér a csapat:
-
Hozzatok magatokkal szájmaszkot!
-
Fizetéskor, amennyiben módotok van rá, az érintés nélküli kártyás fizetést válasszátok.
-
Rendelésnél is tartsátok a távolságot, kövessétek a padlóra helyezett mintákat.
-
Az asztalok között is tartsátok a 1,5 méteres távolságot. Ha szükség van rá, kérjétek kollégáink segítségét.
-
Ülőhelyeteken fogyasszátok el italotokat, a pultnál való tömörülés elkerülése végett.
A ParkKert hivatalos eseménye >>>
Budapest Park
Kapcsolódó
November 28-tól újra korcsolyapályává alakul a Budapest Park Cikk
Idén újból teljes átalakuláson megy keresztül a Budapest Park: néhány hét alatt a nyár ikonikus koncerthelyszíne varázslatos téli birodalommá változik. A KoriPark november 28-án nyitja meg kapuit, ahol több mint 2200 négyzetméteren lehet korcsolyázni. A pálya közepén ezúttal is ott áll majd a körb
A Hot Wheels Monster Trucks Live™ Glow-N-Fire show Budapestre is eljön 2026-ban Cikk
A Hot Wheels Monster Trucks Live™ Glow-N-Fire show 2026-ban tovább fokozza az izgalmakat. Az eredeti Hot Wheels Monster Trucks járgányok turnéja egy teljesen új járgány bemutatkozásával folytatódik: megérkezik Rhinomite, – a dinamit-orrszarvú tematikájú járgány.
A kihívások elé rohanva, Rhinomite
Decembertől ÁLOMUTAZÓ az Erkelben Cikk
A 2017-ben nagy sikerrel bemutatott Álomutazó című családi mesemusical a megújult Erkel Színház repertoárjában tér vissza idén decemberben, a szereplők közt pedig újra láthatjuk Szabó Győzőt és Stohl Andrást, továbbá ezúttal is ismert sztárok lépnek színpadra a darabban, mint – mások mellett - Nag
Szabó Győző átviszi az embereket az álomvilágba Cikk
Az újjászületett Erkel Színház decemberben igazi ünnepi hangulatba öltözik és a családokat, az apróbb-nagyobb gyerekeket is várja egy varázslatos, karácsonyi programmal. A színház december 19-től tűzi műsorára a nagysikerű Álomutazó című családi mesemusicalt, amely nyolc évvel ezelőtti bemutatója