Paddy and the Rats koncert a Budapest Parkban Esemény

paddandtherats_koncert_2018_budapest

Utolsó szabadtéri koncertjére készül idén a Paddy and the Rats. A miskolci zenekar tagjai szeptember 20-án a Budapest Parkban búcsúztatják a nyarat, ahova a mostani turné során először egy vendégművész társaságában érkeznek.

Hirdetés

Mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött a Paddy and the Rats. Miután az együttes az osztrák Napalm Records-hoz szerződött, mely a sorban ötödik, Riot City Outlaws című albumukat áprilisban minden kontinensen kiadta, felgyorsultak az események a zenekar körül. A külföldön egyébként is rendszeresen koncertező kalózok híre az elmúlt időszakban jóval szélesebb közönséghez eljutott, és nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak. A fesztiválszezonban néhány hónap leforgása alatt csaknem negyvenszer álltak színpadon, tízezreket szórakoztatva határon innen és túl.

„Nagyon húzós időszak áll mögöttünk. Május közepe óta folyamatosan úton vagyunk. A főszezonban átlagosan 3-4 koncertünk volt hetente, de olyan is előfordult, hogy ugyanazon a napon két városban is fellépett a zenekar” – mondja Paddy, a banda énekese. „Nagyjából ugyanannyi bulink volt külföldön, mint Magyarországon – rengeteg fesztiválon játszottunk, nemcsak itthon, hanem más európai országokban is.

A feszített tempónak persze megvolt az eredménye: az idei szezonban olyan helyekre is eljutottak a zenészek, ahol sosem léptek fel azelőtt. A nagyszabású turné, melynek során több ezer kilométert tett meg a csapat, szeptember 20-án érkezik az utolsó állomásához: aznap este a zenekar Európa legnagyobb egész nyáron át nyitva tartó szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban búcsúztatja a nyarat.

„Mindenképp szeretnénk méltóképp zárni ezt a pörgős időszakot, ami egyébként nagyon sok örömet és sikerélményt adott az egész csapatnak. A Park a nyári fesztiválok hangulatát idézi, épp ezért tökéletes hely arra, hogy a klubszezon előtt még utoljára csapjunk egy nagy bulit a szabadég alatt! Mi már nagyon készülünk!” – mondja az énekes.

A Paddy and the Rats produkciója előtt a Budapest Parkban az Aurevoir csapata melegíti a közönséget, a turné során először pedig egy meglepetésvendég is érkezik velük: a HoneyBeast együttes énekesnője, Tarján Zsófi csatlakozik a zenekarhoz, hogy az idei szezon repertoárjában újdonságnak számító, és a külföldi fellépéseken is nagyon nagy sikerrel játszott Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt közösen adják elő.

  • Jegyárak: 3499 / 4499 Ft
  • Fellépők: Paddy and the Rats, Aurevoir

 

Paddy and the Rats koncert a Budapest Parkban jegyelővétel >>>

 

- Budapest Park -

Kapcsolat

Kapcsolódó

Adriatique 4 hours set az Akvárium Klubban Esemény

Adriatique 4 hours set @ Akvárium Klub időpont

2018 Nov 18
Jegyárak: 3500 / 4000  / 5000 Ft Felllépők: Adriatique, Secret Factory Szervezők: Black Mamba  

Nemzeti Filharmonikusok és Vadim Gluzman koncert a Müpában Esemény

Nemzeti Filharmonikusok és Vadim Gluzman koncert 2018, Müpa

2018 Nov 18
A nemzetközi zenei élet jelentős koncerttermeinek és zenekarainak ünnepelt sztárja, Vadim Gluzman lesz a Nemzeti Filharmonikusok november 18-i hangversenyének szólistája a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A romantika jegyében válogatott művek között Schubert, Csajkovszky és Brahms egy

pro-pain_koncert_2018_budapest_cover

Pro-Pain koncert - teljes a vendégzenekar-lista! Esemény

Pro-Pain koncert 2018, Budapest időpont

2018 Nov 18
Az őt ért tavaly nyári brutális támadás után pár héttel végül augusztusban Gary Meskil színpadra tudott állni Budapesten és a fájdalmai ellenére óriási bulit nyomott. A PRO-PAIN 2018-as őszi turnéja megint felénk sodorja a srácokat, november 18-án a DÜRER KERT-ben látható a legendás NYC hardcore csa

gregory_porter_koncert_2018_budapest

Gregory Porter koncert Budapesten Esemény

Gregory Porter koncert 2018, Budapest időpont

2018 Nov 19
2018. november 19-én a Grammy-díjas Gregory Porter a MOM Sportközpontban! A sapkás ikon továbbra is élettapasztalatát önti melódiákba, és teszi azt végtelen szeretettel - különleges lényét élőben látni és hallani felejthetetlen élményt ígér. "Gregory Porter birtokolja a legtöbb olyan dolgot, amit e