Pixies koncert 2022, Budapest [vendég: Klangstof] Esemény

Pixies koncert 2021

Hirdetés

A 2004-ben újjáalakult Pixies 2019-ben friss lemezzel jelentkezett Beneath the Eyrie címmel. A legendás csapat tehát egy relatíve új matériával és korszakalkotó slágerekkel érkezik több mint három évtizedes karrierje során először Magyarországra, egész konkrétan 2022. augusztus 30-án a Budapest Parkba!

A Pixies története valahol ott kezdődött, hogy Charles Thompson IV Puerto Rico-i cserediákprogramjáról visszatérve Bostonba kicsapatta magát a suliból, majd 1986 januárjában felvette a Black Francis nevet, és meggyőzte egykori egyetemi szobatársát, Joey Santiagót, hogy alapítsanak zenekart. Egy hirdetésben kerestek basszusgitárost, amire Kim Deal volt az egyetlen jelentkező – ő pedig beajánlotta David Lovering dobost, akivel a saját lagziján találkozott. Így indult el tehát a grunge-szcénát és az underground gitárzenét évtizedekre meghatározó zenekar története. A vallásos neveltetésű Francis fogta a mitológia, a spanyol kultúra és a kegyetlen bibliai történetek iránti érdeklődését, és hátborzongató, mégis fülbemászó punk dallamokká gyúrta össze őket – valahogy így született meg Surfer Rosa (1988) és Doolittle (1989) című lemezük. Az előbbin kapott helyet a kislemezként sosem kiadott, mégis a zenekar legkultikusabb slágerének számító Where Is My Mind?, amely a Harcosok Klubja című film vége főcímdalaként lehet ismerős a legtöbbek számára. De a Doolittle lemezen is volt sláger, például a Monkey Gone to Heaven, ami a Billboard modern rock listájának top 10-ébe is bekerült.

1990-ben Dealt kivéve mindannyian Los Angelesbe költöztek, ahol Bossanova című lemezüket rögzítették. Érdekes, hogy míg Amerikában mérsékelt sikereket értek el vele, úgy Angliában az eladási listák élmezőnyébe került. Hiába vált a Pixies ekkorra már meghatározó, korszakalkotó indie rock óriássá, az 1991-es Trompe le Monde megjelenése után nem sokkal úgy döntöttek, vége a zenekarnak. 1993-ban tehát különvált a négyesfogat, és ki-ki saját szólókarrierjére koncentrált.

Több mint egy évtizeddel később, 2004 februárjában a zenekar bejelentette újjáalakulását, illetve soron következő turnéját, amire szinte perceken belül elkapkodták a rajongók a jegyeket – a londoni Brixton Academy 20 éves története során még sosem volt korábban példa ekkora rohamra, pedig a zenekar négy egymást követő este is fellépett a helyszínen. 2004-es Bam Thwok című visszatérő daluk azonnal a letöltési listák élén landolt, de mégsem volt akadályoktól mentes az előttük álló út. 2013-ban végül Kim Deal úgy döntött, távozik a zenekarból, így a várva-várt új lemez felvételeire Jeremy Dubs (Bunnies) ugrott be. Három EP-t jelentettek meg vadonatúj dalokkal, amiket végül 2014-es Indie Cindy című albumuk foglalt össze. Deal helyére Kim Shattuck, majd később az azóta is bandatag Paz Lenchantin érkezett, aki olyan zenekarokban játszott korábban, mint A Perfect Circle vagy a Queens of the Stone Age. A Pixies tehát több mint két évtized kihagyás után új lemezével visszanyerte régi csillogását, azóta pedig két újabb anyagot (Head Carrier és Beneath the Eyrie) jelentettek meg – utóbbit ráadásul nemrégiben, 2019 őszén. Az album a Pixies korai munkásságának határtalanságát és kalandvágyát idézi anélkül, hogy olyan érzésünk lenne, hogy ismétli őket. Ehelyett a zenekar olyan elemekkel kísérletezik, mint a new wave, a ragtime, a western pszichedélia vagy a doom rock. A lemezt egy különleges helyszínen, egy erdei templomban található stúdióban rögzítették. „Kicsit kísértetjárta volt a hely, akár a Blair Witch Projektet is forgathatták volna itt. Biztos vagyok abban, hogy egy ötödik zenekartag is volt velünk abban a templomban” – mondták el a lemez felvételeiről. Tehát egy sejtelmes új anyag dalaival, illetve korszakalkotó, popkulturális alapműnek számító slágerekkel koncertezik karrierje történetében először Magyarországon a 2022-es nyár végén!

  • Jegyek: 9999 / 10999 / 11999 Ft

  • Fellépők: Pixies, Klangstof

  • Szervező: Budapest Park, New Beat

Pixies koncert (2022 Budapest) jegyek >>>

 

* * *

Kapcsolat

Kapcsolódó

Balaton Sound 2023 [dátum hamarosan] Esemény

A két év kispadot követően megvolt a nagy visszatérés, 2023-ban pedig már remélhetőleg bizonytalanságok nélkül, teljes erővel és óriási bulikkal érkezik majd a Balaton Sound 15. születésnapja!  További részletek hamarosan! Balaton Sound 2023 line-up: ► ... ► ...

Volt Fesztivál 2023 [dátum hamarosan] Esemény

A kihagyás és újrakezdés után 2023-ban már újra egy stabil alapokra építkező Volt Fesztivál vár majd minket Sopronban, sok zenével, nyárral, hatalmas bulikkal! További infók hamarosan! Volt 2023 line-up ► ... ► ... ► …   Fotó: Volt Fesztivál

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás