Szabó Balázs Bandája koncert 2019, Budapest Park Esemény

Hirdetés

A Szabó Balázs Bandája egy csodálatos életpálya újabb mérföldkövéhez, a zenekar 10. évfordulójához érkezik 2019-ben, amit egy nagyszabású koncerten, majd egy hatalmas táncházzal, a közönségükkel együtt ünnepelnek meg június 7-én a Budapest Parkban!

Szabó Balázs több, mint húsz éve áll színpadon, előadói pályáját egy szál gitárosként kezdte, emellett bábszínészként is dolgozott és az évek alatt bemutatkozott már színházi zeneszerzőként és rendezőként is. 2009-ben alapította meg zenekarát, a Szabó Balázs Bandáját, amely mára az ország egyik legnépszerűbb zenekarává nőtte ki magát. Jellegzetes zenei és szövegviláguk miatt egyedi színfoltjai a hazai könnyűzenei életnek, dalaikban gyakran ötvözik a magyar népzenét a könnyűzene különböző válfajaival és sokszor klasszikus zenei hangszereléssel is. Az elmúlt évtizedben sikert sikerre halmoztak a magyar hagyományokat újszerű köntösbe bújtatott dalaikkal, ennek legutóbbi lenyomata a tavaly megjelent lélekemelő Rajtad felejtett szavaim című nagylemezük, valamint egy meglepetés album, a Hasonlatok című Radnóti verslemez.

  • Jegyár: 1999 / 2999 / 3999 Ft

  • Fellépők: Szabó Balázs Bandája, táncház

 

Szabó Balázs Bandája koncert jegyek >>>

Szabó Balázs Bandája táncház jegyek >>>

 

Budapest Park

Kapcsolat

Kapcsolódó

Steel Panther koncert 2019, Budapest - vendég: Atomic Playboyz Esemény

Steel Panther koncert 2019, Budapest időpont

2019 Jul 17
Igazi rock 'n' roll zenei csemege érkezik a Barba Negra Track színpadára!  Kalifornia legnépszerűbb tribute zenekarából önálló jelenséggé érő, a Sunset Strip klubjaiban felnőtt, mára világszerte is elismert Steel Panther villant majd először a magyar fővárosban! Az a banda jön Magyarországra, aki

Angel Du$t koncert 2019, Budapest Esemény

Angel Du$t koncert 2019, Budapest időpont

2019 Jul 17
Ha egy kicsit is úgy érzed, hogy bukik a szezon lendülete, akkor még véletlen se hagyd ki az amerikai Angel Du$t agymenéssel gazdagon átitatott punk rock buliját július 17-én a Dürer Kertben! Az elképesztően szórakoztató tengerentúli csapat élő villantása már önmagában is élmény, de  e jeles napo

Little Big koncert 2019, Budapest Park Esemény

Little Big koncert 2019, Budapest Park időpont

2019 Jul 18
A 2013-ban alakult orosz csapat rekordidő alatt kebelezte be a kontinenst és az Európa-szerte egyre többet koncertező Little Big július 18-án az eddigi legnagyobb magyarországi show-ját - mit show-ját, őrületét - hozza majd össze a Budapest Parkban! Kevés energikusabb, pimaszabb és persze őrülteb

God Is An Astronaut koncert 2019, Budapest Esemény

God Is An Astronaut koncert 2019, Budapest időpont

2019 Jul 18
Az európai post-rock színtér egyik legerősebb zászlóhordozója, az ír God Is An Astronaut idén július 18-án visszatér a fővárosba! A csapat már az első,  The End of the Beginning című albumával is egy remekművet hozott össze, azóta pedig lemezről lemezre emelték a nívólécet. Ennek egyik legújabb m