Tankcsapda életmű koncertek 2021, Budapest Park [három önálló koncert] Esemény

Hirdetés

Hazánk legnépszerűbb rockzenekara - a háromtagú Tankcsapda - a hármas szám jegyében, a 2019-re esett 30 éves jubileuma után 2021-ben három részletben (június 25-én, július 30-án és október 15-én) vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének. A debreceni Tankok sok, régen, vagy élőben talán sohasem játszott dalt vesznek elő, de egyéb meglepetésekkel is készülnek.

A Tankcsapda története 1989 februárjában indult - a kezdeti punkos hangzást egyre keményebb riffek és súlyosabb szövegek váltották fel, a keményvonalas zene kedvelői közt pedig egyre nagyobb bázist építettek maguknak. Első lemezeik (Baj van, Punk & Roll és A legjobb méreg) még kazettán jelentek meg. A zenekar, fiatal kora ellenére ekkoriban már együtt játszott a Motörhead-el, de a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán és önállóan a Petőfi Csarnokban is.

A Tankcsapda pályafutásában talán az a leghihetetlenebb, hogy az őket övező őrület és rajongás a bő három évtizedes fennállás óta egyáltalán nem csillapodott. Hiába nőttek fel azóta már generációk, fiatalok és idősek szíve egyszerre dobban, ha a kedvenceiket a színpadon látják.

A zenekar azóta már körbeturnézta a világot, és összesen tizennégy nagylemezzel örvendeztette meg rajongóit. A több tagcserén átesett formáció repertoárjában számos generációs, korszakalkotó sláger kap helyet. Ezeket dolgozzák fel és gyűjtik egybe most három – időrendben tematikus - koncerten a Budapest Parkban. A fennállásának 30. születésnapját 2019-ben ünneplő Tankcsapda, három évtizedre bontja fel munkásságát, így mindegyik esemény egy-egy korszakot idéz majd meg.

A „Legyen Mindig Péntek!” fantázianévre keresztelt sorozat első koncertjén a kezdeti évekbe repítenek vissza minket. Az 1989 és 1999 között megjelent dalokból válogatnak, így bizonyára elhangzanak majd olyan klasszikusok is, mint A legjobb méreg, A Rock & Roll rugója vagy az Egyszerű dal. 2021. július 30-án a kétezres évek első évtizedét idézik meg, a 2000 és 2009 közötti rockhimnuszaiktól lesz hangos a Park, ahol az Ez az a ház kislemeztől az Agyarország vagy a Mindenki vár valamit lemezeken át a Minden jót című albumig veszik elő tarsolyukból a szerzeményeket. 2021. október 15-én pedig az elmúlt évtized körül forog majd a show, ahol a Rockmafia Debrecen lemeztől kezdve egészen napjainkig - a Liliput Hollywood album dalaira is nagy hangsúlyt fektetve - hozzák majd a zúzós slágereket.

És ez még nem minden: a zenekar egy különleges ajándékkal szeretné meglepni kitartó rajongóit. Így minden koncerten öt dalt a közönség szavazhat majd be - szigorúan az adott korszakból -, így még rengeteg meglepetést tartogathat mindhárom este. Koncerten régen, vagy talán még soha nem hallott dalok kerülhetnek elő a fiókból, hogy a Tankcsapda aztán újabb lendülettel töltse meg őket.

 

  • Tankcsapda Tripla jegyárak: 

    • három koncertes bérlet: 9999 Ft

    • önálló koncertek: 4499 / 5499 Ft

    • terasz jegyek: 8990 Ft

 

Tankcsapda I. életmű koncert jegyek >>>

Tankcsapda I. életmű koncert jegyek >>>

Tankcsapda III. életmű koncert jegyek >>> 

 

* * *

Kapcsolat

Kapcsolódó

Fontaines D.C. koncert 2025, Budapest - Barba Negra Esemény

Fontaines D.C. koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 21
Az ír poszt-punk zenekar a legutóbbi Sziget Fesztivál egyik legütősebb koncertjét adta. A banda azóta kiadta Romance című új lemezét, most pedig Budapesten is bemutatják annak dalait első önálló magyarországi koncertjükön 2025. június 21-én, a Barba Negrában. Romantika a közelgő armageddon közepe

Mike Skinner & The Streets koncert 2025, Budapest [Akvárium Klub] Esemény

Mike Skinner & The Streets koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 22
A The Streets több, mint 10 éve fejezte be pályafutását, Mike Skinner nagyszabású, The Darker The Shadow The Brighter The Light című zenei és filmes projektje azonban ismét életre hívta a legendás brit garage, hip-hip formációt. Sőt, koncertezés terén is újra aktívak, így június 22-én itt a lehető

Molchat Doma koncert 2025, Budapest Esemény

Molchat Doma koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 26
A Molchat Doma fagyos és misztikus poszt-punk dalaival 2020-ban törte át az ismeretlenség jegét, amikor Bandcampen, majd TikTokon felkapták egy-egy dalukat. Noha a műfaj kedvelői és a kritikusok már korábban is dicsérték a fehéroroszországi formációt egyedi hangzásáért. A Molchat Doma most június

Allie X koncert 2025, Budapest Esemény

Allie X koncert 2025, Budapest

2025 Jun 28
Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem érdemes kihagyni június 28-i, A38 Hajós fellépését. Hosszú hallgatás és elszigeteltség után 2024-ben tért vissza a közönség elé Allie, hogy a Girl With No