Bullet For My Valentine koncert 2019, Budapest Esemény

Hirdetés

A magyar Bullet For My Valentine rajongók idén megtapasztalhatják hogy röffen be élőben a csapat legutóbbi korongja, hiszen a zenekar új turnéja Budapestre is ellátogat! A banda 2019. április 10-én lesz látható a Barba Negra Music Club színpadán!

Az 1998-ban eredetileg Jeff Killed John néven alapított banda, amely végül öt albumra szóló major kiadói szerződést kötött, már a 2005-ös debütálásakor, és az azt követő megjelenéseivel is folyamatosan újabb hiánypótló műveket alkotott a keményzene színpadára. Ezzel folyamatosan megszilárdította követésre méltó pozícióját, albumok millióit adta el világszerte, valamint a Kerrang! díjkiosztón három egymást követő évben is megkapta a legjobb angol banda címet, nem mellesleg a legjobb dal és a legjobb koncertbanda díjakkal együtt.

2018-ban visszatértek Gravity című új anyagukkal. A walesi kvartett minden eddiginél jobban kiterjesztette kreativítását, finoman egyensúlyozva a filmzenei elektronika és a jeges szintetizátorok bevonásával a védjegyüknek számító kőkemény hard rock zenében. “Készen állunk az új kihívásokra, és jobb formában vagyunk, mint valaha.”  - kommentálják az új felállásukat a dobos Jason Bowld-dal, aki az alapító énekes-gitáros Matt Tuck, és társa, Michael ‘Padge’ Paget, valamint a basszusgitáros Jamie Mathias társaságához csatlakozott.

Nem számít, hogy a banda milyen messzire jutott el – meghódítva a slágerlistákat, és díjak tucatjait nyerve platinalemezekkel –, továbbra is a csúcsra tör. Egy új albummal, egy új felállással - vagy egy új, egetrengető hangzással, ami fennálása eddigi legjobb évét eredményezte. Ezért jobb, ha hiszünk nekik.

  • Jegyár: 11900 Ft, galéria: 16900 Ft

  • Fellépők: Bullet For My Valentine, New Friend Request

  • Szervező: Live Nation

 

Bullet For My Valentine koncert jegyelővétel >>>

 

Live Nation

Kapcsolat

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>