Carpetman koncert 2026, Budapest Esemény
Hirdetés
A függöny maszk mögé rejtőző Carpetman nem csak megjelenésében, de zenéjében is egyedülálló. Dalai kiszámíthatatlan elegyei a house és a blues zenének, arról, pedig, hogy mennyire sikeres volt a kísérlet, a több mint 100 milliós stream árulkodik. A fiatal zenész ősszel első európai turnéjára készül, amiből Budapest sem maradhat ki: Carpetman koncert november 23-án a Turbinában.
Carpetman egy titokzatos fiatal énekes, aki egy szőnyegből készült maszk mögé rejtőzik, és Ukrajnában született. Zene iránti szenvedélye már gyerekkorában elkezdődött, ekkor kezdte el kialakítani saját stílusát, amelyre elsősorban olyan külföldi előadók hatottak, mint a Kaleo, Hippie sabotage, Two feet, Kygo, Elderbook, Jeremy Soul és Ludovico Einaudi. A Carpetman projekt 2023-ban indult útjára, de hiába az alig kétéves karrierút, Carpetmant máris több mint 1 millióan hallgatják havonta Spotifyon, míg a többi platformon 100 millió fölötti lejátszásnál jár. Carpetman maga írja és producerálja is dalait, így minden, amit a közönség elé tár, 100%-ban őt tükrözi. Carpetman tavaly sikeresen bemutatkozott Amerikában is, most pedig Európán a sor, így november 23-án Budapesten is elcsíphetjük a Turbinában.
-
Jegyárak: 8.700 Ft-tól
-
Fellépők: Carpetman, ...
-
Szervező: Live Nation
Carpetman koncert (2025 Budapest) jegyek >>>
Live Nation
Kapcsolat
- Carpetman koncert 2026, Budapest hivatalos esemény
-
Carpetman koncert 2026, Budapest dátum:
Kezdete:2025 Nov 23 18:00Vége:2025 Nov 23 22:00
Budapest ,
Vajdahunyad u. 4 ,
1082 ,
Kapcsolódó
grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény
grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",
[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény
2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között. További részletek, infók >>>
RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo
Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f