Charlie Winston koncert Budapesten Esemény

charlie_winston_koncert_2019_cover

Egy nagyszerű dalszerző-előadó, Peter Gabriel felfedezettje két évvel ezelőtti A38-as fellépése után új lemezzel a hajón! Egy laza hobó, aki nem mellékesen igazi hangszeres tehetség: a dobon-zongorán-gitáron egyaránt remek Charlie Winston alig pár napja megjelent, ötödik, Square 1 című lemezét mutatja be az A38 Hajón február 10-én.

Hirdetés

Charlie Winston, ez a bohó hobó ha akart volna sem tudott volna mást választani, mint hogy zenész legyen. Két folkzenész szülővel, muzsikus tesókkal (Charlie sokáig basszusgitározott bátyja, Tom Baxter zenekarában) szinte az anyatejjel szívta magába a folk-rockot.

Nagyon sokáig főleg színházaknak dolgozott, rengeteg előadáshoz írt zenét, sőt a komolyzene-szerzésbe is belekóstolt, darabokat írva olyan neves együtteseknek, mint a London Symphonietta vagy a BBC Concert Orchestra. Aztán Charlie megismerkedett Peter Gabriellel… meglepő módon először mint babysitter. Éppen Gabriel gyerekére vigyázott, amikor minden bátorságát összeszedve odaadta neki (mármint Gabrielnek) a demóit. A válasz: azonnali szerződés a Real Worlddel, és előzenekari poszt Peter Gabriel aktuális turnéján. Mi mást nevezhetnénk sikernek?



Érdekes módon Charlie Winston nem is Angliában lett népszerű, hanem Franciaországban ‒ ott viszont ténylegesen szupersztár-státuszba került a sármos fiatalember. Jól kitalált, Dylanből, Tom Waitsből, Jacques Brelből összegyúrt hobo-imidzse, sanzonba hajló, érzelmes folkrock dalai, felszabadult soulja, laza eleganciája, elválaszthatatlan kalapja, remek hangja nagyon beletalált a francia közönség ízlésébe.

Platinalemezek, telt házas koncertek, toplistás slágerek szegélyezték Charlie Winston diadalmenetét, akivel a magyar közönség legutóbb tavalyelőtt találkozhatott az A38 Hajón, előtte meg a Sziget fesztiválon. Most a laza hobo visszatér az A38 Hajóra, hogy forró klubkoncerten mutassa be legfrissebb lemezét. Az alig pár napja megjelent Square 1, azaz Első mező vagy Kiindulópont valóban "egyfajta visszatérés a kezdetekhez", ahogy Charlie mondja. A dalszerző-előadó egyfajta új kezdetet talált meg ezzel a lemezzel, a zenélés, az alkotás örömét: a folk és a sanzon találkozik ebben a lemezben sodró urban ritmusokkal.

  • Jegyek: 3900 / 4500 Ft
  • Fellépők: Charlie Winston
  • Szervező: A38 Hajó

 

- A38 Hajó -

Kapcsolat

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí