Closeness koncert az A38 Hajón 2017.10.18, A38 Hajó, Budapest

closeness_koncert_2017_fejlec_a38

A Closeness az a zenekar, amit teljes joggal nevezünk szerelemprojektnek, hiszen a The Faint frontembere, Todd Baechle, valamint az Azure Ray duó egyik énekese, Orenda Fink egymásra találása hívhatta életre. A kémia így nem csupán a magánéletükben, hanem a színpadon is meghatározza a duót, akik október 18-án adják majd első hazai koncertjüket az A38 Hajó dunai panorámás kiállítóterében. Jegyek csak korlátozott számban kaphatók.

Hirdetés

Feltehetően sem a The Faint, sem Azure Ray nem szorul különösebb bemutatásra. Todd nebraskai dance-punk, indie zenekara az ezredfordulón át tudott ütni a brit lemezeladási listákon is a Danse Macabre albummal, míg Orenda az Azure Ray-jel többek között a Bright Eyesnak, a Sparklehorse-nak, Paul Kalkbrennernek, vagy épp Moby-nak is írhatott dalt: a The Great Escape mindmáig az életmű egyik legkiemelkedőbb pillanata. A két zeneszerző nemcsak ugyanazon kiadó szárnyai alatt zenélt - a Saddle Creek mindmáig összefogja a nebraskai színteret (Two Gallants, Eric Bachmann, Cursive, stb.) -, hanem együtt is turnézhattak a zenekaraik. Így ismerkedhettek meg és szerethettek egymásba 2002-ben, amikor el is határozták, közös zenekart alapítanak. 

Talán kevésbé meglepő, hogy 2005-ös házasságuk egyik meghatározó közös mozgatórugója a közös ízlés volt: Todd és Orenda egyaránt John Carpenter, a Pink Floyd, a The Knife, a TR/ST, a Crystal Fighters, a HEALTH, a The Zombies vagy épp Alejandro Jodorowsky rajongói, és ez alapjaiban meg is határozta a Closeness hangzásvilágát. A kettejük közötti vizuális és zenei kémia talán a “southern gothic” fogalmával írható le a leglátványosabban: Orenda misztikus-pszichedelikus atmoszférájú zenei témáin Todd darkwave-et idéző, szintetikus-gépies énektémái újraértelmezik a nyolcvanas évek elektronikuszenei kísérleteit, miközben zenéjük végtelenül esendő és személyes szövegeket kísér szerelemről, elmúlásról, halálról és félelemről. Bemutatkozó lemezük, a Personality Therapy 2017 márciusában jelent meg, és saját házi stúdiójukban került rögzítésre. Ennek dalait mutatja majd be a duó október 18-án az A38 Hajó kiállítóterében, a leggyorsabb 120 jegyváltó számára.

Jegyár: 1900 / 2500 Ft

Fellépők: Closeness, ...

Esemény, további infók: Closeness koncert

 

Closeness koncert jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: A38

Kapcsolat

  • Closeness koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Oct 18 20:00
    Vége:
    2017 Oct 18 23:00
    A38 Hajó:
    Budapest ,
    1117 ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót