Dáma Lárma - óriási csajbuli a Showbarlangban Showbarlang, Budapest

damalarma_2017

Ki mondta, hogy március 8-án véget ér a nőnap? Idén a java 18-ára marad, amikor a hazai női zenészek színe-java lepi el a Showbarlangot egy hatalmas buli keretében.

Hirdetés

Az amúgy is csak női tagokból álló Vasmacska zenekar úgy döntött, idén növeli a tétet, s korábbi csajvendéges bulijaiból kiindulva egy minden eddiginél nagyobb durranásra készül idén nőnap alkalmából. A lányok közel 40 zenész hölgyet verbuváltak össze egy maratoni műsor erejéig, melyet a tehetségesebbnél-tehetségesebb zenészek mellett külön kuriózumként gyarapít két, a 2000-es éveben futó, már visszavonult banda – az Angelus és a Buttercup – minikoncertje, akik csak erre az alkalomra állnak sok-sok év után újra össze, s a női bandák sorát növeli az estet nyitó vendégcsapat, a Onehitwonder is – mondanunk se kell, hogy náluk is a gyengébb nem képviselői vonulnak színpadra, hogy megmutassák, hogy kell erősen, igazán tökösen tolni a r'n'r-t!

Szinte felsorolni is nehéz, hányan lépnek színpadra az est folyamán, ahol többek közt ott lesz:

Karai Anna, Tiszai Vivien (Holy Chicks), Miss Bee (az egykori Bestiákból), Horváth Anett (Leecher), Hunyadkürti Éva (Holy Chicks), Jung Andi (Twin City), Kucsera Lilla (Touch Me Not), Honfi Anna, Jaksa Adrienn (2013 X-Faktor), Szibilla Margó, Kurcz Orsi, Kovács Dóra, Kékesi Niki, Biró Ági, Gerédi Anita, Tarr Linda, Nagy Eszter "Szeszti", Kiss Viki, Géczi Eszter, Vida Krisztina, Szoboszlai Beáta, Nagy Judit, Brányi Vivien, Dám Dóri, Nagy Zsófi, Tóth Szabina, Gerlei Gréta és Hajdú Lívia is.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a hosszas program miatt TÉNYLEGESEN pontosan kezdünk, így mindenkit kérünk, hogy érkezzen időben!

 

Sajtóanyag: Dáma Lárma

Kapcsolat

  • Dáma Lárma 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Mar 18 18:00
    Vége:
    2017 Mar 19 04:00
    ShowBarlang Klub:
    Budapest ,
    Soroksári út 58 ,
    1095 ,

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze