Damien Rice koncert a MOMkultban Esemény

damien_rice_koncert_21018_momkult_fejlec

Dallam-utazásra hív minket szeptember utolsó szombatja, ugyanis a folk- és indie rock egyik meghatározó előadója, Damien Rice először érkezik Budapestre. Az ír zenész őszi turnéja szeptember 29-én kanyarodik Magyarországra, és a MOM KULT falai között várja majd a hazai közönségét.

Hirdetés

Damien Rice több mint 25 éve mozog már a zenei világban és ez idő alatt először a Juniper nevű rock zenekar tagjaként, majd a 2000-es évek elejétől már szólóban bizonyítja a közönségnek dalszerzői és énekesi képességeit. Karrierjét olyan dalsikerek fémjelzik, mint a Cannonball, a Volcano vagy a Making Noise, amelyek jellegzetesen melankolikus, ám mégis felemelő dallamai már az elsőre a hallgató zsigereibe lopják magukat. Nem kevés szerzeménye köszönt vissza rangos sorozatok vagy épp mozifilmek keserédes pillanatainak betétdalaként.

Az egyre növekvő rajongótábor mellett a kritikusok körében is hamar értő fülekre talált Damien Rice hangja és dallamvilága. Amerikában, az Egyesült Királyságban és Európában is komoly szakmai sikereket tudhat már maga mögött az idén 44 éves előadó, a legutóbbi, My Favourite Faded Fantasy címre keresztelt albumát megannyi rangos magazin nemes egyszerűséggel ’elképesztőnek’ vagy az ’év albumának’ titulálta.

  • Jegyárak: 7900 Ft, 8900 Ft, 9900 Ft, 10990 Ft, 12990 Ft, 15990 Ft, jegyelővétel 07.26-án 14:00-tól
  • Fellépők: Damien Rice
  • Szervező: Budapest Promoter

 

-fv-

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze