Depresszió szülinapi koncert a Barba Negra Trackben Esemény

depresszio_koncert_2018_fejlec_track

18 éves lett a Depresszió Zenekar, amit egy különleges koncerttel ünnepelnek meg augusztus 18-án a budapesti Barba Negra Trackben. Az eseményről az alábbiakat mondta Halász Feri énekes/gitáros:

„18-19 évesek voltunk amikor elindult a Depresszió, tehát az életünk felét a zenekarban töltöttük. Úgy gondoltuk, hogy ezt érdemes alaposan megünnepelni. Mivel nem kerek jubileum, és éppen a Válaszok után... című új lemezünkkel turnézunk, ezért csak ez az egy este fog a zenekar felnőtté válásának megünnepléséről szólni. Szerencsés volt a dátumválasztás, hiszen a 2018.08.18. jól illeszkedik a 18-as koncepcióhoz, amit kitaláltunk a bulira. Minden koncertünket igyekszünk a lehető legszínvonalasabban megvalósítani, de mivel ez lesz az egyetlen budapesti koncertünk a nyár folyamán, ami egyben egy kiemelt esemény is számunkra, ezért még több lehetőségünk lesz a minőségi szórakoztatásra. Azt elárulhatom, hogy ez lesz az eddigi legköltségesebb Depresszió koncert. Szeretjük dokumentálni is valamilyen formában az ilyen nagyszabású bulijainkat, tehát videoklipet is forgatunk majd az este folyamán.”

Hirdetés

Az új dalok mellett 18 év legjobbjaiból válogatott a zenekar a budapesti megmérettetésre. A Depresszió 20:25-ös kezdése előtt a Pennhurst és a Salvus zenekarok gondoskodnak majd a hangulat megalapozásáról.

  • Jegyár: 2999 / 3499 Ft
  • Fellépők: Depresszió, Salvus, Pennhurst

 

Depresszió konceert jegyelővétel >>>

 

- Edge Records -

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí