Dés László koncert az Arénában Esemény

des_laszlo_koncert_2018_fejlec

A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. De az utóbbi években történt valami, ami teljesen megváltoztatta a róla kialakított képet. Kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival, leült a zongorához, és énekelni kezdte az új és a már régóta ismert számokat. Koncertturnéjával hatalmas sikerrel járta körbe az országot.

Hirdetés

Hamarosan megjelenik új lemeze vadonatúj dalaival, és ez ad alkalmat egy nagy, ősbemutató koncertre a Papp László Budapest Sportarénában 2018. december 29-én. A koncert címadója nem véletlenül a Mi vagyunk a Grund!. Ezen a nagyszabású előadáson az új dalok mellett sorra felcsendülnek Dés László musicaljeinek, A dzsungel könyve, a Sose halunk meg, a Valahol Európában és A Pál utcai fiúk népszerű számai. Ez utóbbi emblematikus dala a „Mi vagyunk a Grund!”. Erre az alkalomra vendégeket is hív a maestro, hogy minél hitelesebben szólaljanak meg a zenés játékok dalai. És persze nem maradnak el a nagy Dés slágerek sem, A vigyázz rám, Olyan szépek voltunk, Nagy utazás, Legyen úgy. Természetesen ezen az estén is hallhatjuk Dés virtuóz és lírai szaxofonjátékát is.

Dés László nagyszerű muzsikus társai a legjobb koncertzenészek közül valók. S hogy a hatás még teljesebb legyen, a dalok tolmácsolásában közreműködik a Budafoki Dohnányi Zenekar vonós együttese is. Tehát nem mindennapi zenei élmény várható 2018. december 29-én az Arénában. Remélhetőleg a koncert végére mindnyájan úgy érezzük, hogy Mi vagyunk a Grund!

 

Sajtóanyag: Broadway.hu

Kapcsolat

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu