Digitalism live a Dürer Kertben Esemény

digitalism_live_2018_durer_fejlec

A Digitalism duó tagjai, Jens Moelle and Ismail “Isi” Tuefekci tulajdonképpen a véletlennek köszönhetik, hogy elkezdtek DJ-zni, mára azonban a világ összes jelentős fesztiválján felléptek. Isi és Jens története ugyanis 2004-ig nyúlik vissza, amikor is Jens délutánonként egy hamburgi lemezboltban dolgozott, Isi pedig rendszeres vendég volt náluk. Egy party előtt a meghívott DJ megbetegedett, a lemezbolt tulajdonosa pedig megkérte Jenst, hogy álljon be a DJ-pultba, ahová Isi is csatlakozott hozzá. Ahogy mondani szokás: a többi már történelem. A duó pillanatokon belül azon kapta magát, hogy ahelyett, hogy a megfelelő trackeket keresnék a setbe már maguk is számokat írnak. Később egy második világháborús bunker lett a bázisuk – a mai napig itt alkotnak – a hamburgi őrült bulik híre pedig gyorsan szárnyra kapott, a francia Kitsuné pedig egyből le akarta szerződtetni azokat a zseniket, akiknek a zenéjére asztalon táncoltak a párizsiak.

A Kitsuné a korszak meghatározó elektronikus zenei kiadójaként csapott le a kettősre, 2007-ben jelentették meg debütáló Idealism lemezüket és a turnén máris a Daft Punkkal és a Soulwaxszal játszhattak. És ez még csak a kezdet volt, a kettős azóta több lemezt és EP-t dobott ki, bejárták az egész világot és szinte az összes jelentős fesztiválon játszottak a Tomorrowlandtől kezdve a Coachellán át egészen a japáni Fuji Rockig. Nálunk is megfordultak már a Balaton Soundon és az Akvárium Klubban. 

Harmadik, Mirage c. lemezük után azonban kis időre pihenőt fújtak, hogy újra elvonuljanak hamburgi bunkerükbe új hangzás után kutatva. Legfrissebb anyagukat a – címében a Zdarlight c. gigaslágerükre utalva - Zdar C1u6-ot március végén jelentették meg, mi pedig július 20-án a Dürer Kertben tombolhatunk az indietronica legőrületebb párosára.

Hirdetés

  • Jegyárak: 4500 / 5500 Ft
  • Fellépők: Digitalism live, ...
  • Szervező: New Beat, Dürer Kert

 

Forrás: New Beat

Kapcsolat

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu