Duplázik az Elefánt a Kobuciban Hír
Hirdetés
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek. A Fonogram-díjas zenei kollektíva ezzel a dupla koncerttel indítja el a nyári szezonját, és nem titkolt céljuk, hogy valami olyat hozzanak, amit eddig még nem láttunk tőlük.
Az Elefánt nemrég Az év alternatív albuma kategóriában Fonogram-díjat nyert a SEMMI című lemezével, és úgy tűnik, nem lassítanak. Legutóbb márciusban álltak színpadra klubkoncert keretében, akkor is dupláztak: a „Ti + Mi” tematikájú bulikra az Akvárium Klubban rekordidő alatt – kevesebb mint 24 óra alatt – elfogytak a jegyek mindkét estére. Június 13-14-én most újra dupláznak, ezúttal a szabad ég alatt, és nem is akárhogyan.
A 2025-ös nyár “egyetlen” szabadtéri Elefánt-klubbulija rögtön két különálló estét hoz el a rajongóknak a Kobuci kertben. Két eltérő setlisttel, két különböző vendégzenekarral és egy rakás olyan dallal készülnek, amik ritkán kerülnek elő a koncerteken. És persze – ahogy ők fogalmaznak – „nyilván lesz valami, ami eddig nem volt”.
A zenekar 2012 óta változatlan felállásban (Szendrői Csaba – ének, Tóth András – gitár, Kovács Zoltán – billentyűk, Horváth B. Ede – basszusgitár, Németh Szabolcs – dob) alkot együtt. Első albumuk, a Vérkeringő már stabil közönség előtt jelent meg, azóta pedig telt házas klubturnék, Budapest Parkos koncertek, platinalemezek és szakmai díjak kísérik útjukat. A kortárs alternatív zenei szcéna egyik legegyedibb és legnépszerűbb képviselői, akiknek zenéje és szövegvilága változatos és tartalmas - és ha valamit biztosan tudunk, az az, hogy zenei univerzumuk élőben is ugyanolyan jól szól, csak hangosabban.
Elefánt @ Kobuci koncert 2025 jegyek >>>
Elefánt
Kapcsolódó
Queens of The Stone Age a kriptából - megjelent az Alive in the Catacombs koncertfilm Hír
A Queens of the Stone Age egy álom filmes megvalósulását mutatja be az Alive in the Catacombs című filmjük június 5-i premierjével, amely egy audiovizuális dokumentum a zenekar régóta pletykált fellépéséről a híres párizsi katakombák alagútjaiban. Az Alive in the Catacombs felvételein úgy hallhat
Elindult Lionel Richie turnéja – erre számíthatunk a legendás énekestől Budapesten Hír
Június 1-jén elstartolt Lionel Richie Say Hello To The Hits turnéja az Egyesült Királyságban, ahol legnagyobb slágereivel táncoltatta meg a közönséget. A turné hamarosan Európában folytatódik, július 17-én pedig az MVM Dome-ban is generációk éneklik majd együtt az olyan legendás dalokat, mint a He
A svájci hegyekből a reflektorfénybe: JODOKCELLO először Budapesten Hír
Végre Magyarországra érkezik a különleges stílusáról ismert csellista, aki egy új zenei világot teremtett. Jodok Vuille, művésznevén JODOKCELLO, a klasszikus crossover új szenzációja, 2025. november 23-án adja első magyarországi szólókoncertjét a Budapest Kongresszusi Központ színpadán.
A telt há
Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír
Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad