Editors koncert az Barba Negrában Barba Negra, Budapest

editors_koncert_2018_fejlec

A brit indie egyik legfontosabb zenekara, az Editors 2018. április 16-án visszatér, és a Barba Negrában vezeti majd fel sajátosan sötét diszkóját, melyben ott kavarognak a gitár-orientált rockzenés hatások, az új-hullámos hangzás és a fülbemászó riffek. Nem véletlenül emlegette őket a kritika a brit Interpolként; az amerikaiakhoz hasonlóan pedig várhatóan ők is egy nehezen feledhető koncerttel térnek vissza Magyarországra.

Hirdetés

Az Editors a brit indie egyik legnépszerűbb zenekara: már az első album is komoly sikereket, Mercury-jelölést és jelentős eladásokat hozott. Az együttes, mindenekelőtt a zenei agy, Tom Smith finom arányérzékkel keverte a gitárorientált rockzenét az újhullámos hangzással, a New Musical Express kifejezésével élve egyfajta dark discót, sötét diszkót hozva létre. Talán leginkább az Echo & The Bunnymenre vagy a Joy Divisionre emlékeztet az Editors zenéje, amit sokan az amerikai Interpol brit párjaként emlegetnek.

Nem véletlen, hogy az Editors - mindenekelőtt két legsikeresebb, második és harmadik albumának - számai éppoly népszerűek a rockfesztiválokon, mint a partikban. Hűvös elegancia, távolságtartás, ugyanakkor mély és személyes szövegek, hidegen csengő-bongó szintik, fülbemászó riffek: az Editors minden nehézség nélkül ötvözi ezeket a végleteket.

Április 16-án várhatóan az összes nagy sláger felcsendül majd a Munichtől a The Weight Of Love-ig, de ha belegondolunk, hogy több mint két év telt el az utolsó lemez óta, talán új dalokat is hallunk majd

  • Jegyárak: 5500 / 6500 / 8500 Ft
  • Fellépők: Editors, October Drift
  • Szervező: A38 Hajó

 

Sajtóanyag: A38 Hajó

Kapcsolat

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót