fish_logo

Egész hétvégés Fish! - Dupla koncert lesz az A38-on! A38 Hajó, Budapest

fish0326_fejlec

Hazánk legjobb popmetal zenekara tavaly szintén az A38-on mutatta be diszkográfiája legfrissebb darabját, az Idő vant, amely már akkor minden várakozást felülmúlt. Megdöntötte a Deezer hazai albumhallgatási rekordját, elővételben elkelt az összes jegy a lemezbemutatóra, miközben a korong (és a popszakma) egyik ősslágerét, a Ne is figyelj rám című dalt toplisták élére repítve rotálták rongyosra a rádiók.

Hirdetés

Idén pedig rádupláznak a jóra, hiszen március 25-i koncertjükre már most nem lehet jegyet kapni, így másnap is maradnak a Hajón, és pontosan egy évvel a lemezbemutató után még egy bulit tartanak. Az Idő van újrajátszó koncert megünnepli a hihetetlenül sikeres album első születésnapját, a zenekar faltól falig eltolja a lemezt, utána pedig a legnagyobb slágereket zúzzák el a második felvonásban, a besztof szekcióban.

“Lehet, hogy nem a legkerekebb lemezünk, de az biztos, hogy a legfontosabb. Szombaton egy igazán alapos FISH! koncert lesz pár ritkasággal, vasárnap pedig az Idő van megjelenését ünnepeljük, emellett kíméletlen slágerparádé is várható aznap, és a másnapra való tekintettel kicsit korábban is kezdünk. Szombaton NB barátunk lép fel előttünk, akivel egyébként egy közös dalon dolgozunk, amit hamarosan meg is mutatunk a közönségnek.” - mesélt a FISH!-hétvégéről és a várható újdonságról a banda frontembere, Kovács Krisztián.

Tavaly ilyenkor még csak sejthető volt, mostanra viszont 100%-ig biztossá vált, hogy a 2016-os év igazi diadalmenet volt a FISH! számára, és még magasabb szintre léptek. A márciusi koncert csak a kezdet volt: tavasztól télig bejárták az országot a klub- és fesztiválturnéjuk során, ahol hatalmas tömegek és rengetegszer teltház előtt játszottak a lelkes és hűséges közönségnek. November 11-én az Akvárium Klub NagyHallját töltötték csordultig rajongókkal, a koncert előtti bő hétben már keresve sem lehetett jegyet találni a USEME-vel és a SUNSET-tel kiegészült estére (ahová még egy nagyszabású lánykérés is becsúszott). Decemberben debütált klipjüket is itt forgatták a Kockás inges lányokra, ami a bandától megszokott módon elsöprő lendülettel mutatja be egy élő buli hangulatát: 

Az új és régi rajongók lelkesedése mellett nem maradtak el a szakmai elismerések sem, Comet és Fonogram-díjra is esélyesekként pályázhattak legjobb videó, illetve legjobb dal kategóriákban, a Petőfi zenei díjátadóról pedig az év producerének járó kitüntetést vitték haza.

Fish! koncert jegyelővétel (03.26) >>>

 

Sajtóanyag: MMM Press

 

Kapcsolat

  • Fish! dupla koncert 2017 időpontok:
    Kezdete:
    2017 Mar 25 19:00
    Vége:
    2017 Mar 26 23:00
    A38 Hajó:
    Budapest ,
    1117 Magyarország ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót