Eliades Ochoa koncert az Akvárium Klubban Esemény

elaides_ochoa_koncert_2018_fejlec

A világhírű Buena Vista Social Club egyik sztárja, Eliades Ochoa gitáros, énekes ismét hazánkba látogat, hogy igazi kubai hangulatot varázsoljon 2018. április 28-án, az Akvárium Klubba. Ezúttal Grupo Patria zenekarával, európai turnéjuk egyik állomásaként érkezik hozzánk, melynek keretében népszerűsíteni szeretné a tavaly elkészült új Buena Vista Social Club: Adios című dokumentumfilmet.

Hirdetés

Santiago de Cuba egyik utcasarkán egy gitár és egy kalap hevert a földön 1957. január 6-án. Valaki odalépett és beledobott egy ötcentest, amely tekintélyes összeg volt akkor egy utcazenésznek. Eliades Ochoa ekkor mindössze tizenegy esztendős volt, s akkor még nem sejtette, hogy az a sarok lesz az első színpada, az a járókelő lesz az első közönsége és az az érme lesz az első fizetése. Így kezdődött minden.

Később bárokban lépett fel, majd kilenc évig egy kubai népzenei rádióműsorban dolgozott. A zenélést soha nem hagyta abba, különböző formációjával rendszeres fellépő volt a santiagói zenei élet központjának nevezhető Casa de la Trovában, ahol később a Cuarteto Patria énekes-gitárosaként is fellépett. Az 1939-ben kvartettként alakult Patria együttes armónico gitárral, rumbatökkel, nagybőgővel és gitárral alakította ki az ősi hangzásának alapját. Pancho Cobas, az együttes zenei vezetője 1982-ben kérte fel Eliadest, hogy vegye át a zenekar vezetését, keltse új életre és terjessze az üzenetét Kubán kívül is. Ekkor ő úgy döntött, hogy a még ritmikusabb hangzás érdekében ütős hangszerekkel gyarapítja az eddigi összeállítást. Beutazták a világot és nagy sikerű lemezeket vettek fel. Ám az együttes folyamatosan kereste az újat, s idővel két trombitával és egy zongorával is bővítették a zenekart: így jött létre a mai is aktívan koncertező Grupo Patria.

1997-ben született meg a Buena Vista Social Club produkció, amely eleinte egyetlen album elkészítését jelentette. Ry Cooder és Nick Gold hívta össze a kubai zenészeket, többek között Ochoat is. A lemez Grammy-díjat nyert és világszerte milliós példányszámban kelt el. Legnagyobb slágerük az Eliades Ochoa és Compay Segundo által énekelt Chan Chan lett, amely ma is a koncertek elmaradhatatlan részét képezi. Két évvel később Wim Wenders dokumentumfilmet készített a zenészekről, amely egy csapásra ismertté tette őket. Többször bejárták a világot, a kubai zene nagykövetei lettek.

Első szólóalbumát 1999-ben készítette el „Sublime Ilusión” címmel, olyan különleges vendégek közreműködésével, mint Charlie Musselwhite, David Hidalgo a Los Lobos zenekarból, valamint Ry Cooder. Ez volt az az album, amely továbblendítette karrierjét, amerikai és európai turnék következtek, gitárjátéka és hangja világszerte a Son Cubano, vagyis Santiago de Cuba tradicionális zenéjének szimbólumává vált. A „Tributo al Cuarteto Patria” című lemezével (2000) a Patria zenekar alapításának 60. évfordulóját ünnepelte, amely amellett, hogy elismerését fejezi ki Pancho Cobas és társai munkássága iránt, egyben a kubai zenéhez írott valóságos szerelmeslevélnek is tekinthető.

Eliades mindig kereste az újat és a különlegeset. Így született meg 2010-ben az „AfroCubism” című lemeze, amelyet zenekarával és Maliból származó zenészekkel készített, s mellyel világkörüli turnéra is indult. Életének kiemelkedően fontos albuma lett a 2014-ben megjelenő „El Eliades que soy” című – Grammy-díjra jelölték –, amely nemcsak a zenekar zenei történetét eleveníti fel, hanem Eliades személyes és szakmai pályafutását is.

Napjainkig több több mint húsz lemezt vett fel, számos országos és nemzetközi díjat – többek között Grammy-díjat is – nyert, a Buena Vista Social Clubbal és saját zenekarával többször is beutazta a világot. Hangja és zenéje mellett, mára védjegyévé vált különleges, héthúrú armónico gitárja és cowboy kalapja is, amely a country hangulatot idézi zenéjében.

Eliades Ochoa, vagy ahogyan ma nevezik, a kubai Johnny Cash tavaszi budapesti koncertjén fülbemászó dallamok, vérpezsdítő ritmusok, kihagyhatatlan slágerek és egy igazi kubai fieszta várja a közönséget.

  • Jegyárak: 8900 / 12900 Ft

 

Sajtóanyag: Broadway.hu

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót