EDC Las Vegas 2019 élő adás Cikk

Hirdetés

Észak-Amerika egyik vezető elektronikus zenei fesztiválja az Electric Daisy Carnival Las Vegas-i etapja idén sem hagyja élő adás nélkül a stílus rajongóit, és egy masszív, négy csatornára leosztott élő adással jelentkezik magyar idő szerint május 17. és május 19. között!

Természetesen magyar idős szerint azért egy kis más ütemezéssel számoljunk, ugyanis a napi adások nálunk másnap hajnali 4-kor indulnak majd és szinte egész délelőtt tartanak, azaz május 18-án hajnaltól 20-án hétfőn kora délutánig. A műsorra a több helyszín között ugráló ’vegyes’ csatorna adása mellett a három fő színpad, azaz a kineticFIELD, a cosmicMEADOW és a circuitGROUNDS programja kerül.

Ami pedig az elcsíphető szetteket, produkciókat illeti, a 3 nap során olyan fellépőket csíphetünk el az élőadásban, mint Diplo, Armin Van Buuren, Tchami x Malaa, Zeds Dead, Steve Aoki, Jamie Jones, Timmy Trumpet, NGHTMRE, A$ap Rocky, Tiësto, W&W, Don Diabo, Kaskade, Deadmau5, Eric Prydz, Alison Wonderland, Martin Garrix, Chris Lake vagy San Holo.

Mivel kicsi bealudtuk dolgot, a pénteki műsor már javában pörög, ezért alább a szombati és vasárnapi nap adáslinkjeit találjátok, feltüntetve a magyar idő szerinti rajtot, illetve alatt eléritek a részletes időbeosztást is.   

EDC 2019 élő adás – május 18. 

All stages (05.19, 04:00-tól)

kineticFIELD (05.19, 04:00-tól)

cosmicMEADOW (05.19, 04:00-tól)

circuitGROUNDS (05.19, 04:00-tól)

 

EDC 2019 élő adás – május 19. 

All stages (05.20, 04:00-tól)

kineticFIELD (05.20, 04:00-tól)

cosmicMEADOW (05.20, 04:00-tól)

circuitGROUNDS (05.20, 04:00-tól)

 

EDC 2019 részletes időbeosztás >>>

 

fv

Kapcsolódó

Budapest Park: közel a szezon vége, de a jótékonykodás nem áll meg! Cikk

A Budapest Park tavaly indította útjára a Dallamképek fantázianévre hallgató jótékonysági projektjét, amely során fiatal művészek formálják képpé egy zenekar dalait, hogy azok is élvezhessék, akik sohasem hallhatták őket. A művek ezután árverezésre kerülnek, a befolyt összeggel pedig a hallássérül

Nyárbúcsú a magyar tenger partján - indul a Balaton Piknik! Cikk

Péntek délben kezdetét veszi a MOL Nagyon Balaton nyárzáró és egyben őszindító eseménye az egyik leglenyűgözőbb koncerthelyszínen, a balatonboglári Gömbkilátónál. A kétnapos Balaton Pikniken többe között  a Morcheeba, Róisín Murphy, Gilles Peterson, a Nicole Conte Spiritual Galaxy, a Nubiyan Twist

Idén is világzenével indul az október, jön a Budapest Ritmo 2019! Cikk

Életeket megváltoztató találkozások, playlistekbe ragadó zenék, egyszeri csodák, élő legendák és feltörekvő tehetségek: Budapest legizgalmasabb világzenei fesztiválja, a Hangvető és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál közös rendezvénye, a Budapest Ritmo október 4-6. között várja a műfaj ra

BIME 2019: Foals, Kraftwerk, Jamiroquai és még sokan Európa vezető zeneipari rendezvényén Cikk

Mit szólnátok egy november-indító fesztiválozáshoz olyan zenei főszereplőkkel mint például a Foals, a Kraftwerk, a Jamiroquai, Michael Kiwanuka, a Mark Lanegan Band, a  Röyksopp vagy Floating Points? Nos, a spanyol BIME 2019 post ezt kínálja, sőt, még ennél is többet! Azt már tudjuk, hogy Spanyol