Virtuális térben debütál a Lázár tesók első nagylemeze Cikk
Hirdetés
Az elmúlt év sok változást hozott a világban, és egész iparágakat kényszerített arra, hogy alapjaiban gondolják újra működésüket. Míg tavaly ilyenkor egy üres teremben játszani elképzelhetetlen lett volna, mára a közönség és a zenészek is alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Így nem meglepő, hogy az Esti Kornélból ismert Lázár tesók is online mutatják be nemrég megjelent első nagylemezüket, mégpedig a Müpa Home Live közvetítéssorozat keretében.
Ugyan a Lázár tesók formáció csupán pár éve létezik, igazság szerint a duó 1992-ben alakult, amikor Domokos után az ifjabbik Lázár fiú, Ágoston is világra jött. A testvérpár neve nem ismeretlen a hazai könnyűzenében, a közönség leginkább az Esti Kornél és az azóta sajnos feloszlott Pegazusok Nem Léteznek zenekarok oszlopos tagjaiként találkozhatott velük. Eleinte csak egy-két felkérést vállaltak, ahol néhány feldolgozás mellett főként saját zenekaraik dalait adták elő akusztikus verzióban. „Egy idő után úgy éreztük, hogy van bennünk késztetés arra is, hogy kifejezetten erre a duóra írjunk, olyan ötleteken, szövegeken agyaljunk, aminek a kettőnk akusztikusabb, csendesebb énje és e duó hangzásvilága komfortosabb lehet, mint az a nagyszabásúbb-hangosabb rockzenekari keret, amiben ismerősen és amúgy nagy kedvvel mozgunk” – mesélte Domokos egy korábbi interjúban. Ennek eredményeként 2019-ben megjelent a duó első hivatalos dala, a Szabadon él, majd tavaly novemberben napvilágot látott a nagylemez is.
A Hullámtörés című korongot a tavaszi karanténidőszak három hónapja alatt rögzítették: az elsősorban gitárra, csellóra és zongorára épülő, csendes, merengős dalokban itt-ott Yann Tiersen és Manu Chao zenéjének hatása is felfedezhető, de egyértelmű, hogy a fiúk szerettek volna elszakadni egy picit a tőlük megszokott zenei- és hangzásvilágtól. A lírai és érzékeny lemez ennek megfelelően sokkal személyesebbre sikerült, mint az anyazenekarokban megszokott dalok. „A Lázár tesók tiszta lappal indul. Megvan a lehetőség arra, hogy hangulatában, szellemiségében egy picit más hangsúlyú legyen, mint a Kornél, vagy a Pegazusok” – mondták a lemezről. Ez az intim hangulat talán még jobban érvényesül majd a január 21-i lemezbemutatón, ahol a zenészek mellett csak a Müpa kamerái lesznek jelen a Fesztivál Színházban. Ám szerencsére a közönség sem marad le erről a különleges alkalomról, hiszen a Müpa Home Live-nak köszönhetően követhetik majd a koncertet, ahol a Lázár fivérek mellett a lemezen is közreműködő vendégek varázsolnak majd egy igazi, elcsendesülős estét a rajongók otthonaiba.
A koncert a Müpa honlapján és hivatalos YouTube csatornáján látható majd 2021. január 21-én 20:00 és 21:45 között.
Müpa
Kapcsolódó
Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk
Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong
Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Cikk
Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, noha a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek év
2026 októberében újra Budapesten a World of Hans Zimmer koncertshow Cikk
2026-ban a The World of Hans Zimmer – A New Dimension című előadás ismét bejárja Európa legnagyobb arénáit, köztük az MVM Domeot is 2026. október 24-én! A műsor kurátora és producere Hans Zimmer, azonban ő nem lép fel személyesen az előadáson.
Hans Zimmer világa már számtalanszor lenyűgözött mink
Az első Hangadók lépnek fel szerdán a Dürerben Cikk
Elérkezett a nagy pillanat a Jägermeister Hangadó tehetségprogram nyertesei számára, akik március 12-én a Dürer Kert Nagytermében léphetnek színpadra. Az after party előtt a koncerteket az ország talán egyik legizgalmasabb producere és a program egyik mentora, iamyank zárja majd új, 360° rave set-