Emeli Sandé koncert a Sportarénában Sportaréna, Budapest

emeli_sande_koncert_2018_sportarena_fejlec

Emeli Sandé világhírű brit soul és R&B énekesnő és dalszerző először ad koncertet Budapesten. A magyar rajongók 2018. február 18-án, a Papp László Budapest Sportarénában láthatják a Broadway Event és a Multimedia Organisation szervezésében.

Hirdetés

A kiváló hangú énekesnő és dalszerző hamar kitűnt tehetségével. Gyermekkora óta zongorázik, énekel, sőt 11 évesen megírta első dalát is. A középiskola alatt benevezték egy tehetségkutató versenyre, melyet megnyert, s egyből különböző ajánlatokkal bombázták a kiadók. Ő azonban akkor még mindezt visszautasította, s inkább a tanulmányaira koncentrált.

Az orvosi egyetem mellett sem hagyta abban a dalszerzést, klubokban zongorázott és énekelt. Találkozott a producer-szerző Shahid Khannal, más néven Naughty Boy-jal, akivel ezután közösen is írtak dalokat. A nagyközönség 2009-ben, Chipmunk rapper „Diamond Rings” című felvételén találkozhatott vele először, a zeneipar is ekkor figyelt fel rá, szerződést kapott, s úgy döntött, felfüggeszti tanulmányait.

Első önálló kislemeze 2011 augusztusában jelent meg „Heaven” címmel. Közreműködött Professor Greennel a „Read all about it”, a Labyrinth zenekarral pedig a „Beneath your beatiful” című dalban, amelyek tovább repítették a hírnév felé. A skót énekesnő „Our version of events” című első önálló lemezével 2012-ben debütált, amely elsöprő sikert aratott: több héten állt az első helyen, és a legnagyobb példányszámban eladott album lett az Egyesült Királyságban, olyan híres slágerekkel, mint a „Daddy”, a „My kind of love” vagy a „Next to me”. Ugyanebben az évben fellépett a londoni olimpia nyitó- és záróünnepélyén, elnyerte első Brit Awards díját, melyet 2013-ban újabb két elismeréssel gazdagított.

Néhány évet várni kellett második stúdiólemezére („Long live the Angels”, 2016), amely rögtön a második helyen startolt az Egyesült Királyságban kiadott albumok ranglistáján. 2017-ben ismét őt választották meg „A legjobb brit  női szóló előadónak”, mellyel együtt immár négy Brit Awards díj birtokosának mondhatja magát. A zene ügyéért tett szolgálatai miatt pedig Erzsébet királyné a Brit Birodalom Rendjének tagja (MBE) címmel tüntette ki.

Sandé manapság sem csupán lemezeket készít és koncerteken lép fel. Írt már dalokat Cher Lloydnak, Alicia Keys-nek, Tinie Tempah-nak, Rihannának, Leona Lewisnak és sok más neves és elismert énekesnek. Ő az a művész, aki ugyanannyira szeret komponálni, mint énekelni.

Mély mondanivalójú dalszövegeit csodálatos hangja teszi teljessé, lenyűgöző jelenség a színpadon, mindenkit elvarázsol. 2018-as budapesti koncertjén elhangzanak majd a legnagyobb slágerei, ének és zongorajátékával élőben is elkápráztatja a magyar közönséget.


Sajtóanyag: Broadway.hu

Kapcsolat

  • Emeli Sandé koncert 2018 időpont:
    Kezdete:
    2018 Feb 18 20:00
    Vége:
    2018 Feb 18 23:00
    Sportaréna:
    Budapest ,
    Stefánia út 2 ,
    1143 ,
  • Jegyárak: 12900 - 32900 Ft


Emeli Sandé koncert 2018 jegyelővétel >>>

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót