Enter Shikari koncert 2019, Budapest Esemény

enter_shikari_koncert_2019_akvarium_fejlec

Az elektronikus metalcore egyik kulcszenekara, az Enter Shikari régi ismerősként tér vissza Budapestre ‒ ezúttal az Akvárium Klubba, az A38 Hajó szervezésében. A brit együttes az utóbbi években főleg fesztiválokon lépett fel, legutóbb a FEZEN 2018-on, de most, tavalyi lemezének sikerét eddigi leghosszabb európai klubturnéjával lovagolja meg. Így aztán a némileg poposabb fordulatot vett Enter Shikari, amelyet többször szavaztak meg a legjobb brit koncertprodukciónak végre ismét klubfellépésre érkezik 2019. április 4-én! Az előzenekar a szintén brit As It Is lesz.

Hirdetés

Nehezen felejthető pillanata volt az A38 Hajó koncerttörténetének, amikor Rou Reynolds, az Enter Shikari frontembere 2011 szeptemberében, tomboló telt ház előtt fogta magát, és végigmászott a koncertterem plafonján. Közben dübörgött a csak az Enter Shikarira jellemző eklektikus, de kilométerekről felismerhető, elektronikus ütemeket zúzós metalcore-ral vegyítő tömény hangtámadás. Azóta az Enter Shikari többször járt már Magyarországon, az utóbbi időben szinte kizárólag fesztivál-headlinerként. Ám jövőre az Enter Shikari ismét klubkoncertre tér vissza, szintén az A38 Hajó szervezésében, de ezúttal az Akvárium Klubba.


Hosszú, ám magasra ívelő karrier vezetett idáig. Az Enter Shikari a szó szoros értelmében berobbant a brit könnyűzenébe, alapvetően rétegműfajtól addig sosem látott sikereket aratva. 2006-2007 tájékán minden az Enter Shikariról szólt a szigetországban, első lemezének megjelenésekor sorra zsebelte be „az év felfedezettje”, „az év újítója”, „a legnagyobb feltörekvő” és egyéb díjakat – de nem csak azokat, hanem a közönség rajongását is. A Londonhoz közeli Hertfordshire-ből származó együttes nem csupán a Prodigy-tradíciót a hardcore-hagyománnyal ötvöző elektronikus-metál-punkrock zenjével hódított, hanem az ehhez szorosan hozzátartozó, letaglózó erejű színpadi produkciójával. Egy Enter Shikari-fellépés maga volt (és persze a mai napig az!) a brutális energiabomba, nem véletlen, hogy mindmáig az egyik legnépszerűbb koncertzenekar, emellett sorozatban nyeri a "legjobb koncertprodukció" díjakat a legkülönbözőbb rock-metál szavazásokon.

Az Enter Shikari több mint másfél évtizedes pályafutás után úgy tudott megmaradni a szigorú poszt-hardcore közönség szívében, hogy a tagok bátran ironizálnak is, klipjeikben önmagukon is remekül szórakoznak, ami – lássuk be – nem éppen a műfaj sajátja. A legutóbbi lemez, a Spark meg már végleg szakított a keménységgel: majdhogynem mainstream pop-produktum lett, retrós szintihangzásokkal, 2 tone- és ska-alapokkal (!). A zenekar integritására jellemző, hogy a rajongók nem kezdek dühödt árulózásba, hanem örömmel fogadták az Enter Shikari popfordulatát. A Spark fogadtatása olyannyira jól sikerült, hogy az együttes 2019 elejére be is jelentette történetének leghosszabb angliai turnéját, amelyet aztán rögvest ki is bővített Európa kontinentális részével. Így aztán áprilisban Budapesten is fellép az Enter Shikari, az A38 hajó szervezésében az Akvárum Klubban.

  • Jegyárak: 4900 / 5900 / 6900 / VIP: 9900 Ft

  • Fellépők: Enter Shikari, As It Is

  • Szervező: A38 Hajó

 

Enter Shikari koncert Budapesten jegyelővétel >>>

 

- A38 Hajó - 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót