Farkasházi Réka és a Tintanyúl dupla koncert a MOMKultban Esemény

Hirdetés

Idén december 9. lesz a dátum, amikor is a kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar várja a MOM-ban a családokat, a kis és nagy rajongókat. A nagy érdeklődésre való tekintettel ebben az évben dupla koncert lesz, 11 és 14 órától is lehet együtt bulizni Rékával és a zenekarral, és a karácsonyváró dalok, a legnagyobb Tintanyúl-slágerek mellett néhány vadonatúj dal is felcsendül a csapat jövő évi új albumáról.

„A tavalyi évem annyira jól sikerült, hogy azt gondoltam, nehéz lesz felülmúlni. Aztán 2018-ban még várandósan megkaptuk a zenekarral a második Fonogram-díjunkat, szépségnagykövetnek választott a Yamuna, valóra vált a régi álmunk, kertes házba költöztünk a családommal, és persze mindennek a csúcspontja az volt, amikor június elején megszületett Tamara” – összegzi az idei év eddigi legfontosabb eseményeit mosolyogva Farkasházi Réka.

Az immár háromgyermekes színésznő-énekesnő édesanya minden pillanatot kiélvez az anyaságból, kényelmesen, meghitten hangolódtak egymásra kisbabájával a nyári hónapokban, megélve azt, hogy a két nagyobb gyermekkel és férjével együtt sok időt tölthetett együtt a család. Nyár végén viszont egy-egy koncerten már visszatért a színpadra, október végén pedig az Új Színház két előadásába is visszaáll.

„Egyelőre azért csak néhány estéről van szó, hiszen minél több időt szeretnék még a babával itthon lenni. A férjem és a nagyszülők szerencsére mindenben támogatnak és segítenek.  A zenekar pedig igazából a második családom, annyi időt töltünk együtt. Május elején még koncerteztünk, augusztus végén pedig már újra, és természetesen most ősszel-télen is igyekszünk mindenhová eljutni, ahová hívnak. Tavaly decemberben pedig megígértem, hogy idén – immár eggyel többen – ismét lesz karácsonyi koncert a MOM Kulturális Központban, ezt pedig be is tartjuk!”

Fantasztikus pillanat volt tavaly, amikor a Betlehemi királyokat énekeltük a karácsonyi koncerten. Éppen a koncert előtt pár nappal árultam el a nyilvánosság előtt, hogy kisbabát várok. Odaértem a dalban az én részemhez: „Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kismama…” – szívetmelengetően csodálatos érzés volt, ahogy egy emberként mozdult meg a MOM közönsége, tapsoltak, fütyültek, éljeneztek. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot” – meséli meghatottan Réka.

Tamara egyébként csodálatos, nyugodt kisbaba, a koncert idején már féléves lesz, így bár a háttérben, de egészen biztosan tényleg ő is résztvevője lesz ennek a különleges napnak. A család a legnagyobb kincs – Réka számára egészen biztosan, hiszen három gyermekük mellett nemrég két kiskutyát is családtaggá fogadtak, házuk pedig mindig nyitva áll a nagyszülők, nagynénik, unokatestvérek és a barátok előtt is. „Kiscsaládom, nagycsaládom, minden ember a világon, tesók vagyunk századágon” – ezzel a dallal pedig az elfogadásra, a szeretetre és megértésre buzdít mindenkit a Tintanyúl csapata. És természetesen ez a dal is hallható lesz majd a december 9-i koncerteken, amelyre jegyek már vásárolhatóak a MOMKult oldalán.

  • Jegyárak: 1500 Ft, 2500 Ft

 

Jegyelővétel és további infók >>> 

 

- MOMKult -

Kapcsolat

  • Farkasházi Réka és a Tintanyúl dupla koncert időpont:
    Kezdete:
    2018 Dec 09 11:00
    Vége:
    2018 Dec 09 15:00
    MOMKult:
    Budapest ,
    Csörsz u. 18 ,
    1124 ,

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí