Filmzenekoncerttel búcsúztatja az évet a Zuglói Filharmónia Cikk
Varázslat és kaland – ezek a hívószavai a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekar filmzenéket felvonultató koncertjének, melyet 2017. december 29-én rendeznek a Budapest Kongresszusi Központban. Karácsony és szilveszter között igazi zenei csemegék hangzanak majd el Horváth Gábor karmester vezényletével.
Hirdetés
A műsorban nagyrészt népszerű, fülbemászó dallamok szólalnak meg: John Williams talán az egyik legismertebb zeneszerző ebben a műfajban, tőle két ikonikus mozifilmből, a Star Warsból és a Harry Potterből is hallunk részleteket. A klasszikus szuperhősök mellett (Batman, Pókember) kevésbé hősies főszereplők is felbukkannak, akiket csak az események véletlen összjátéka edzett végül igazi férfivá (Így neveled a sárkányodat, Charlie és a csokigyár). Alan Menken és Harry Gregson Williams ismertebb munkái is felcsendülnek, de hallhatják majd a kicsit alternatívabb, sötétebb hangulatokat kedvelő Danny Elfman zenéit is, melyet Magyarországon eddig csak elvétve lehetett élőben hallani.
A Zuglói Filharmónia Szimfonikus Zenekar a korábban is nagy sikerrel adott filmzenei műsort, az ifjúságot megszólító koncertsorozataik az elmúlt években igen népszerűvé váltak (a zuglói iskolásoknak szóló Felfedezőúton előadás a Zuglói Szent István Zeneházban, ill. minden tavasszal a Pastorale családi sorozat a Vigadóban), már csak azért is, mert a zenészek között sok-sok fiatal játszik, közülük számosan a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban tanultak, azóta hivatásos zenészekké váltak.
A zenekar vezető karmestere 1988 óta az idén 70 éves Záborszky Kálmán, aki édesapja örökségét viszi tovább. A zenekar további két állandó karmestere a Záborszky József és Kálmán szárnyai alatt felnőtt Horváth Gábor és Ménesi Gergely. A Zuglói Filharmónia értékteremtő és ifjúságnevelő munkájának elismeréseként 2000-ben Magyar Örökség-díjat kapott, 2011-től 2017-ig pedig folyamatosan elnyerte a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet.
Műsor:
- John Williams: Star Wars – főcímzene
- Alan Menken: A szépség és a szörnyeteg
- Danny Elfman: Pókember; Batman; Charlie és a csokigyár
- H. Gregson-Williams-Steve Barton: Narnia krónikái
- (Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény)
- John Powell: Így neveld a sárkányodat
- Nino Rota: Keresztapa
- John Williams: Indiana Jones – Raiders’ March
- John Williams: Star Wars – részletek
- John Williams: Harry Potter – részletek
- Leroy Anderson: A Christmas Festival
Jegyelővétel és további információk >>>
Sajtóanyag: Zuglói Filharmónia
Kapcsolódó
Na, de mit játsszon az Elefánt? Cikk
Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest headlinereként zárták az MVM Dome-ban. A csapat tavaly tavasszal jelentette meg SEMMI című nagylemezét, amit a szakmai sajtó a év legfontosabb megjelenései közt
Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Cikk
Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt február 16-án az Akvárium Klubban. A kiváló lemezlovas neve garancia arra, hogy a közönség már Kamrad színpadra lépése előtt is egy hatalmasat bulizhasson. Az immár háromszoros Rádió 1 Év DJ-je győztes Lili a legnagyobb hazai szórakozóhel
80 éves lenne Bob Marley - A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Cikk
Redemption Song, One Love, No Woman No Cry, Get Up, Stand Up – csak néhány dal, amely a mai napig velünk van Bob Marley életművéből. Minden idők legismertebb reggae zenésze 2025. február 6-án lenne 80 éves. A világ számos pontján emlékkoncertekkel, fesztiválokkal készülnek a jubileumra. Hazánkban
Söndörgő 30 - őrületes buli a Dürer Kertben Cikk
30 éves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
A Söndörgő három évtizede alakult, a zenekar születésekor a mai tagok még gyerekek