First Hate koncert az A38 Hajón Esemény

first_hate_koncert_2018_fejlec_a38

A First Hate szinti-pop duó masszív nemzetközi reflektorfényben tavaly végigjárta Európa, Nagy-Britannia, sőt, Kína klubjait is, most pedig a nyári A38 Hajóra hozzák el május 27-én hűvös, szinti vezérelte, csipetnyi Depeche Mode-dal meghintett dalaikat. A dán kettős ráadásul debütáló A Prayer For The Unemployed után most egy friss single-el indul újabb hódító hadjáratára.

Hirdetés

Adott két fiatal srác – Anton Falck Gansted és Joakim Norgaard - akik mindenféle zenei edukáció nélkül nőttek fel a kreativitás és a design fellágvárában, Dániában, az inspiráló környezet hatására pedig olyan dalok fakadtak ki belőlük, amiknek nemcsak a közönség, de a kritikusok is csodájára járnak. A First Hate két kislemez után tavaly hozta ki bemutatkozó nagylemezét, amit máris Európa legmenőbb klubjaiban mutattak be, de játszottak már Amerikában és Kínában is. A Prayer For The Unemployed úgy hozza a pop dalok naivitását, hogy közben az útkeresés vagy éppen a szerelem témáját nagyon is intim megközelítésből veszi elő. Ezt a kettőséget így magyarázta Anton egy interjúban: “Tinédzserként kitaláltam egy titkos nyelvet, hogy senki se érthesse meg mit írtam a naplómba, de igazából ez egyfajta kevérke annak, hogy szeretnék mindent titokban tartan miközben érzek egy belső kényszert is arra, hogy valaki megtalálja a naplómat és kürtölje világgá, hogy mindenki megismerhesse. Ez egyfajta furcsa magány, amikor már nem tudod magadban tartani a benned lévő dolgokat és el kell mondanod valakinek, de nem tudod hogyan, tehát dalt írsz róla hogy az emberek valahogy megértsék.”

A dán duó először Trentemøller előzenekaraként játszott Budapesten, tavaly már önálló bulival tértek vissza hozzánk, ezúttal pedig egy vadiúj single-el és újrakiadott debütáló lemezükkel hozzák el hűs szinti-pop dalaikat. Stay tuned, találkozzunk május 27-án az A38 tetőteraszán.

  • Jegyárak: 1500 / 2000 Ft
  • Fellépők: First Hate, Grand Prix
  • Szervező: New Beaat, Dürer Kert

 

Sajtóanyag: New Beat

Kapcsolat

Kapcsolódó

Queens of The Stone Age koncert 2025, Budapest Park Esemény

Queens of The Stone Age koncert 2025 dátum

2025 Jul 19
Joshua Homme és csapata 2018-as, ütős koncertje után The End Is Nero Tour Europe 2025 elnevezésű turnéjával tér vissza Budapestre, július 19-én a Budapest Parkba, a Live Nation szervezésében. A Queens of the Stone Age zenekart Joshua Homme alapította az 1990-es években Palm Desertben, Kaliforniáb

Jennifer Lopez koncert 2025, Budapest Esemény

Jennifer Lopez koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jul 20
Jennifer Lopez 2025. július 20-án lép fel Budapesten, az MVM Dome színpadán „Up All Night – Live in 2025” című exkluzív turnéja keretében. A világsztár több év szünet után tér vissza a nemzetközi koncertéletbe, a magyar közönség egy látványos, energikus show-ra számíthat, melyben JLo legnagyobb sl

Alanis Morissette koncert 2025, Budapest Park [vendég: Zóra] Esemény

Alanis Morissette koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Jul 21
A hétszeres GRAMMY®-díjas énekesnő és dalszerző 2025-ös koncertkörútjának állomásaihoz Franciaország és Olaszország mellett Magyarország is csatlakozik, Alanis Morissette július 21-én lép fel a Budapest Parkban! Alanis Morissette 1995 óta a kortárs könnyűzene egyik legnagyobb hatású énekes-dalsze

Machine Head koncert 2025, Budapest [vendég: Fear Factory] Esemény

Machine Head koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jul 24
A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a Machine Head 2025 nyarán nagyszabású turnéval tér vissza Európába. A kontinens legnagyobb fesztiváljai mellet néhány exkluzív önálló koncertet is ad, amelyek közül az egyik állomás a Barba Negra lesz július 24-én. Robb Flyn és csapata legújabb, 202