Follow The Flow: megjelent az első album, holnap lemezbemutató a Budapest Parkban! Hír
Hirdetés
A Follow The Flow három tagja rendkívül termékeny korszakát éli, tavalyi berobbanásuk óta ontják magukból a slágerlistavezető dalokat, most pedig elérkezett az ideje, hogy egy debütáló lemezt is letegyenek az asztalra, melyet május 30-án, most csütörtökön mutatnak be első önálló koncertjükön a Budapest Parkban. Az új stúdióalbum legfrissebb előfutára a Porszem, amit most mutattak be a srácok, és lélegzetelállító tájakon forgatták hozzá jeleneteket.
A Porszem ezúttal ismét a FTF filozofikusabb oldalát képviseli, a felemelő hangvételű dalhoz pedig stílusában passzoló videót is készítettek. Gyönyörű természeti képeket és rendkívüli tájakat vonultat fel a frissen debütált klip, melyen egyaránt láthatunk hazánkból és Szlovénia csodás tópartjáról is kockákat.
„A Porszem üzenete az, hogy mennyire eltörpül az ember a világban, milyen kicsi részét képezzük a nagy egésznek – akár térben, akár időben. Ezt próbáltuk kicsit művészibb oldalról megközelíteni vizuálisan is, ténylegesen egy porszem nézőpontjából, ami a természetben kering. A dalt ezek mellett az utazás témája is ihlette, ezért mindenképp szerettünk volna impozáns helyszíneket bemutatni. Vettünk fel hozzá jeleneteket itthon a Lázár Lovasparkban és egy gőzmozdonyon, illetve Szlovéniában, amit mindenképp szerettünk volna megmutatni, mert lélegzetelállítóan szép régió.” – mesélték a srácok a legújabb darabról.
Természetesen ez a szerzemény is szerepel a mai napon digitálisan is megjelent Nem tudja senki című nagylemezen, amit fizikai formátumban péntek óta a MOL benzinkutakon is beszerezhetnek a rajongók. Élőben pedig csütörtökön, a május 30-i lemezbemutató koncerten hangzik majd el először a Budapest Parkban, ahová különleges műsorral és látvánnyal készül a csapat – és ami az eddigi példához hűen már szélsebesen közelít a teltházhoz.
Legyen szó rádiókról, digitális felületekről vagy YouTube rekordokról, a Follow The Flow nem ismer akadályt. Alig több mint egy éve léteznek jelenlegi formájukban, és már rögtön az első Szakács Gergővel közösen szerzett slágerükkel, a Nem tudja senkivel letarolták a hazai toplistákat, de az utána következő Maradok távol és az Anyám mondta is hasonló sikereket ért és ér el azóta is. Tavaly téli bemutatkozó koncertjükre az Akvárium Klub KisHalljába egy nap alatt elfogyott minden jegy, a tavaszi dupla NagyHallra pedig négy óra alatt kapkodták el a belépőket a rajongók a bejelentés napján. Emellett zajlik a csapat országos turnéja is, mely szintén sold out állomásokkal van tele, a Park után pedig belevetik magukat a nyári fesztiválszezonba.
Follow The Flow lemezbemutató koncert infók >>>
Follow The Flow lemezbemutató koncert jegyek >>>
Follow The Flow
Kapcsolódó
A svájci hegyekből a reflektorfénybe: JODOKCELLO először Budapesten Hír
Végre Magyarországra érkezik a különleges stílusáról ismert csellista, aki egy új zenei világot teremtett. Jodok Vuille, művésznevén JODOKCELLO, a klasszikus crossover új szenzációja, 2025. november 23-án adja első magyarországi szólókoncertjét a Budapest Kongresszusi Központ színpadán.
A telt há
Duplázik az Elefánt a Kobuciban Hír
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek. A Fonogram-díjas zenei kollektíva ezzel a dupla koncerttel indítja el a nyári szezon
Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír
Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad
Jön a Madách 2.0, újra akusztikus koncerttel készül az AWS Hír
Idén ősszel ismét budapesti kőszínház színpadán láthatjuk az AWS zenekart, ugyanis a népszerű metál banda november 2-án a Vígszínházban ad akusztikus koncertet.
A nyolc évvel ezelőtti Madách koncertet a rajongók mind a mai napig emlegetik és vissza-vissza térnek hozzá, hiszen a teljes koncertfel