Ganxsta Zolee és a Kartel 30 koncert 2025, Budapest Esemény
Hirdetés
A Ganxsta Zolee és a Kartel 1995-ben jött ki első lemezével, azóta pedig kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar könnyűzenében, meghonosítva itthon is a gengszter rap műfaját, amelyet nemcsak elsőként, de azóta is a legeredetibb módon, már 30 éve nyomnak töretlenül. Ezt a kerek születésnapot most először a zenekar egy aréna koncerttel ünnepli, a színpadra hívva az egykori Kartel tagokat is 2025. január 17-én, a Budapest Arénában.
Még szép, hogy a Ganxsta Zolee tehet mindenről, ráadásul ő is elismerte, hogy a rap rosszra visz! Ganxsta Döglégy Zolee 1995-ben lépett ki a dobok mögül, és pár haverjával megalakította saját formációját, az ország első gengszter rap bandáját szókimondó szövegekkel, és azóta is, megállás nélkül, immár 30 éve fertőzik meg az ifjú, és kevésbé ifjú elméket explicit dalszövegeikkel.
A Kartel alapítótagjai Zolee mellett OJ Sámson, Ganksta Steve, valamint Big Daddy Laca és Lory B voltak. Első lemezük Egyenesen a gettóból címmel jelent meg, rajta olyan instant slágerekkel, mint a Boom a fejbe vagy a Született gyilkos. Noha az albumot a kritikusok kezdetben kétkedve fogadták, a közönség hamar döntött, és felkapta a bandát szókimondó, vagány szövegei miatt. A nagy áttörés végül a második, Jégre teszlek című albummal jött el, amelyből több mint 25.000 példányt adtak el, így aranylemez lett. Az 1997-es megjelenés után nem sokkal távozott a zenekarból Lory B, helyette pedig Dopeman vette át a másodmikrofont. Az 1999-ben megjelent Helldorado már vele készül. Az album rögtön a megjelenés hetében aranylemez lett, majd megkapta a platinalemez státuszt is, végképp bebetonozva a Ganxsta Zolee és a Kartelt az élvonalba.
A zenekar az elmúlt 30 év alatt az ország szinte minden szegletében megfordult már, kiadott 13 stúdióalbumot, 2 EP-t, 2 koncertlemezt, egy válogatást és még egy tribute albumot is; bezsebelt négy Arany Zsiráf-díjat, majd 2 Fonogram-díjat az év hazai rap / hip-hop albuma vagy hangfelvétele kategóriában és átesett pár tagcserén is. Az évek során távozott a bandából Dopeman, Sámson és Steve is, rövid időre visszatért majd ismét búcsúzott Lory B.
Siska Finuccsi több éves közös munka után 2020-ban lett hivatalos Kartel tag, jelenleg a három MC mellett a zenekart Takács Vilmos Vilkó, Kovács Dávid és Potesz Balázs alkotják. Legutolsó nagylemezük, a 2022-es A Bohóc már ebben a felállásban jelent meg.
Három évtizede, hogy Ganxsta Zolee rappelésre adta a fejét és összehozta a bandát, a Kartel 30. születésnapja alkalmából pedig összegyűlik a klán szinte minden tagja, hogy ismét egy színpadon álljon a Jó, a Rossz és a Kartel. Ez lesz az igazi világrengető hepaj, ahol Zolee, Big Daddy és Siska mellett ismét szövegel majd Dopeman és Steve is, míg a szkreccseket Sámson szolgáltatja majd.
-
Jegyár: 14.200 - 21.200 Ft
-
Fellépők: Ganxsta Zolee és a Kartel, Curtis, Essem, Dy Greysson
-
Szervező: Live Nation
Ganxsta Zolee és a Kartel 30 koncert (2025 Budapest) jegyek >>>
Live Nation
Kapcsolat
- Ganxsta Zolee és a Kartel 30 koncert 2025, Budapest hivatalos esemény
-
Ganxsta Zolee és a Kartel 30 koncert 2025, Budapest dátum:
Kezdete:2025 Jan 17 20:00Vége:2025 Jan 17 23:00
Budapest ,
Stefánia út 2 ,
1143 ,
Kapcsolódó
grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény
grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",
[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény
2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között. További részletek, infók >>>
RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo
Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f