Gyémánt Bálint trió lemezbemutató koncert az Opus Jazz Clubban 2017.09.29, Opus Jazz Club, Budapest

gyemant_balint_lemezbemutato_2017_fejlec

Hazánk egyik legkiválóbb jazzgitárosa, Gyémánt Bálint a kezdetek óta sokszínű és izgalmas formációkat erősít játékával, mely amellett, hogy a jazz és a kortárs improvizatív zene jegyeit viseli magán, a popzenét kedvelő közönség számára is ismerős lehet. Korábban a trip-hop trió, a Bin-Jip tagja volt, most pedig a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint duó gitárosaként és legutóbbi lemezeik (Lifelover és a tavaly megjelent nagysikerű Tell Her) társszerzőjeként is jelen van az énekesnő mellett, akivel az egész világon -Németországtól kezdve Kazahsztánon át egészen Japánig- turnéznak páratlan helyszíneken.

Hirdetés

Most pedig egy kizárólag Gyémánt Bálint szerzeményeket tartalmazó album jelenik meg, melyet trió formációjával, vagyis kiegészülve Csízi Lászlóval a doboknál (Modern Art Orchestra) és Fonay Tiborral bőgőn (a közönség Binder Károllyal és Sárik Péterrel közös kollaborációkból ismerheti főképp), közösen rögzítettek. A True Listener Bálint irányítása és ötletei mentén jött létre teljes mértékben saját szerzeményeiből, elsősorban a hangszerek közötti párbeszédre fókuszál.

“A trio az én játszóterem, ráadásul olyan fantasztikus zenészegyéniségek a partnereim, akik képesek a zenei elképzeléseim tökéletes megvalósítására, miközben óriási inspirációt is jelentenek.” - mesélt a szerző a trióval való közös munkáról.

A True Listener egyik különlegessége, hogy négy dalban egy vendég is nagy szerepet kapott, méghozzá a világhírű zongorista, Shai Maestro, aki Izraelből csatlakozott a hármashoz, hogy részt vegyen a felvétel munkálataiban. “A részvétele egy valóra vált álom, hihetetlen alázattal nyúlt a kompozícióimhoz. Nem volt szükség próbára vagy hosszas magyarázkodásra: a jazz nyelvén folyékonyan tudtunk kommunikálni.” - emlékszik vissza Bálint.

Az album anyagát szeptember 29-én mutatja be a Gyémánt Bálint trió az Opus Jazz Clubban, ahol először a lemez fizikai formátumban is megvásárolható lesz!

 

Gyémánt Bálint trió koncert jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: MMM Press

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Sep 29 20:00
    Vége:
    2017 Sep 29 23:00
    Opus Jazz Club:
    Budapest ,
    Mátyás u. 8 ,
    1093 ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót