Haken koncert az A38-on A38, Budapest

haken_koncert_fejlec

Napjaink progmetáljának egyik legnagyobbra tartott zenekara, a brit Haken áprilisban jelentette meg legújabb, negyedik nagylemezét. A monumentális, és a kritika által is az egekbe dicsért Affinity turnéján április 5-én végre Budapestet is útba ejti a zenekar: a Dürer Kertbe tervezett program a nagy érdeklődésre való tekintettel visszakerül az A38 Hajóra.

Progmetál-ügyben nehéz látványosabb bemutatkozást mondani az utóbbi időből a hatfős brit együttes, a Haken első lemezénél. A 2010-ben megjelent Aquarius elképesztően invenciózus, hatalmas, többtételes, ezernyi hangszert, témát és ritmusváltást felsorakoztató lemez volt, amelynek rögtön az első száma, a 11 perces Point of No Return összefoglalt mindent, de tényleg mindent, amit a progresszív rock/metál fejlődése során elért. Minden volt ez, csak nem egy pályakezdő zenekar első szárnypróbálgatása. Nem csoda, hogy a kritika és a közönség meghökkenve fogadta a lemezt, hogy aztán annál nagyobb eufóriával ünnepelje.

A Haken azóta is tartja a debüttel magasra emelt tétet. Idén már a negyedik lemezét jelenteti meg, és az Affinity igazán méltó elődeihez. A korábbiakhoz hasonlóan már-már ez is konceptlemez, de anélkül, hogy a műfajban azért elég gyakori önismétlés vagy túlgondolás csapdájába esne. Úgy retró (amit már a borító is kifejez), hogy közben korszerű marad. Úgy nyúl vissza a hetvenes évek nagy progrock-hagyományához (főleg a Yeshez), hogy közben jellegzetesen egyedit nyújt. A nagyszabású, zakatoló matekriffek, Ross Jennings briliánsra csiszolt, nagyívű énekszólamai tökéletesen megférnek a nyolcvanas évekből áthozott szintiszólamokkal, a triggerelt dobokkal (amik helyenként nem átallnak diszkóalapokat hozni!). A lemezt átszövő elektronika azonban nem takarja el a Haken jellegzetes hangzását, és legfőképpen elképesztően kidolgozott, szimfónia-gazdagságú dalait. A billentyűs Diego Tejada például két héten át bütykölte az Architect szintiszólamait - egyébként ebben a számban közreműködik a Haken régi nagy spanja, Einar Solberg is, aki a Leprousszal februárban lép fel Devin Townsend előtt az A38 szervezésében a Barba Negrában.

Az alig hat éve feltűnt Haken legújabb lemeze tehát igazi mestermunka, erről áprilisban Budapesten is meggyőződhetünk, hiszen végre itt is fellép az utóbbi évek egyik legegyedibb progmetál zenekara.

Hirdetés

  • Jegyár: 4500 / 5200 Ft
  • Fellépők: Haken, The Algorithm, Next To None

 

Haken koncert jegyelővétel >>>

 

Szöveg: A38

Kapcsolat

  • Haken koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Apr 05 20:00
    Vége:
    2017 Apr 05 23:00
    A38 Hajó:
    Budapest ,
    1117 Magyarország ,

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze