durer_logo

Helmet és Local H koncert a Dürer Kertben Dürer Kert, Budapest

helmet_kep_fejlecnek

Hat év szünet után végre új lemezt adott ki a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású rockzenekara, a Helmet, ami még jobb hír, hogy a lemezt bemutató turné nem kerüli el Magyarországot és ismét a Dürer Kertben láthatjuk március 2-án Page Hamiltont és társait.

Hirdetés

Az október 28-án megjelent Dead To The World című stúdióalbum az ígéretek alapján követi a hamiltoni receptet, azaz 150 százalékos, okosan megtervezett energiabomba hard rock-alternatív-posztpunk daloknak álcázva, nehéz riffekkel körbebugyolálva, amelyekbe szokás szerint sokan belehallhatják a dzsesszista múltat is. A Jay Baumgartner által producerelt albumot természetesen egy harminchat állomásos amerikai turné követte, mely kis szünet után Európában folytatódik és ér el Magyarországra.

Az 1989-ben alapított, New York-i Helmet a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású amerikai rockzenekara és talán szerencse is, hogy nem ért el "olyan" sikereket, mint mondjuk a Nirvana. A Helmet ugyanis mindig kilógott a sorból, nem tartozott egyik trendhez sem, valahogy úgy, ahogy a Rolllins Band vagy a Jesus Lizard tette, járta a maga útját, mindent beszippantott a maga mániákus poszt-hardcore-dzsessz minimáljába, mégis hivatkozási pont mind a Deftones, mind, a Tool, mind a Pantera számára. Ilyen következetességgel, ilyen muzsikával valahol egészen elképesztő, hogy még Grammy-díjra is jelölték a zenekart.

A Helmet nem először jár Magyarországon, legutóbb pont a Dürer Kertben jubiláltatta legendás Betty című  albumát és most ismét ide tér vissza, hogy bemutassa legfrissebb lemezét, ahol persze elhangoznak a Strap It On (1990), a Meantime (1992), a Betty (1994) vagy az Aftertaste (1997) legemblematikusabb  dalai is.

Az este vendége Illinois leghangosabb zenekara, a veterán chicagói Local H power duó, amelynek produkciója után nem az előzenekari szerepre fogunk asszociálni, hanem sokkal inkább két rettenetesen erős, baráti zenekar közös estjére.

  • Időpont: 2017. március 2.
  • Kapunyitás: 19.00
  • Helyszín: Dürer Kert (XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.), Room 041
  • Fellépők: Local H (USA), Helmet (USA)
  • Jegyár: 5000 / 5500 Ft

Helmet koncert jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: Presscode

Kapcsolat

  • Helmet és Local H koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Mar 02 19:00
    Vége:
    2017 Mar 02 23:00
    Dürer Kert:
    Budapest ,
    Ajtósi Dürer sor 19 ,
    1146 ,

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót