Helmet koncert a Dürer Kertben Esemény

helmet_koncert_2018_fejlec

Legutóbbi Dead To The World c. lemezével tér vissza Európába a Helmet és természetesen Budapest sem marad ki a sorból, hiszen a csapat frontembere rajong a fővárosunkért. Augusztus 7-én irány a Dürer Kert!

Az amerikai Helmet 1989-ban alakult, hozzánk azonban csak 2008-ban jutott el először az addigra az aranylemezes és Grammy-díjra jelölt Meantime-mal befutott formáció. Page Hamilton frontember leginkább a “gondolkozó emberek metal bandája” címszóval illeti saját zenekarát, a kritikusok szerint pedig ők voltak azok, akik képesek voltak egy korábban nem létező hidat képezni az indie-rock és a metal között, de hatással voltak többek közt a Toolra, a Panterára, a Mastodonra és a Limp Bizkitre is. Bárhogy is legyen, a Helmet az elmúlt évtizedek során megjelent lemezeikkel és frenetikus koncertjeikkel a legjobb koncertzenekarok közé tartoznak: aki látta már őket élőben, tudhatja, milyen eget-földet rázó riffekre számíthat. 

Hirdetés


Amióta pedig a zenekar elsőként betette a lábát Budapestre, Hamilton annyira belezúgott a városba, hogy azóta kihagyhatatlan állomása az európai turnéknak. Most, a budapesti koncerttel egyetemben a Helmet 13 másik városban fordul még meg Belgiumtól-Budapestig, de a headline koncerteken túl több, még be nem jelentette fesztivál fellépésük is lesz. A csapat legutóbbi albumával, a Dead To The Worlddel turnézik, hozzánk pedig augusztus 7-én térnek vissza a Dürer Kertbe.

  • Jegyár: 5000 / 5500 Ft
  • Fellépők: Helmet, ...
  • Szervező: New Beat

 

Sajtóanyag: New Beat

Kapcsolat

Kapcsolódó

Marcus & Martinus dupla koncert 2025, Budapest [extra dátum] Esemény

Marcus & Martinus koncert 2025, Budapest - 1. este (TELTHÁZ)

2025 Mar 16
Az egypetéjű testvérpár alkotta norvég pop-duó jövő márciusi budapesti koncertjére már el is keltek a jegyek, a rajongók nagy örömére pedig a zenekar új koncertdátumot hirdetett 2025. március 17-re, hogy senki se maradjon le a fellépésükről az Akvárium Klubban. A sikeres zenészek noha csak 22 éve

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest Esemény

Xiu Xiu koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 17
A Xiu Xiu  nemcsak letett egy új,  13" Frank Beltrame Italian Stiletto with Bison Horn Grips című lemezt az asztalra, de egy turnét is kerekít mellé, amely Budapestre is eltalál 2025 elején. Aki szereti az experimentális, mélyre hatoló zenét, az február 17-én a Dürer Kertben csípheti el a zenekart

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest ['Girls Just Wanna Have Fun' búcsúturné ] Esemény

Cyndi Lauper koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 19
Cyndi Lauper 2025 elején Budapestre is elhozza a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturnéját! Az énekes-legenda szenzációs showja a Sportarénába érkezik majd február 19-én. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birmi

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest Esemény

Planet of Zeus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Feb 26
A Planet of Zeus egy görög heavy rock zenekar, akiket tavaly már a Voivod vendégeként megismerhettünk, most pedig új lemezükkel, az ősszel érkező Afterlife-val indulnak útnak. Mi is elcsíphetjük dörgő erejüket február 25-én, a Dürer Kertben. A Planet of Zeus egy heavy rock zenekar Athénból. 2000 ót