Hobo lemezbemutató koncert a Barba Negrában Esemény

Hobo aktívabb, mint valaha – a következő fél évben három jelentős próbatétel vár rá. Az első mindjárt október 14-én a Barna Negra Music Clubban, ahol vadonatúj Hé, Magyar Joe című dupla lemezét mutatja be.

Az album a Vadászathoz vagy a Circus Hungaricushoz hasonlóan összefüggő mű, amely Magyar József villamosvezető szomorú történetét mondja el 29 dalban, 120 percben. A zenéket Igali Csanád, Kiss Zoltán és Pengő Csaba írta. Gál István dobossal kiegészülve ők játszanak a felvételeken és Besenyei Csaba szájharmonikázik. A lemezt a legutóbbiakhoz hasonlóan a Grund Records gondozza és rövidesen, még az idén megjelenik. Tehát ezeket a dalokat először élőben, ezen a koncerten hallhatják a rajongók.

Hirdetés

- Az alapötletet a Jimi Hendrix által híressé tett, majd a HBB-ben magyar nyelven is előadott „Hey Joe” adta. – írja ajánlójában Hobo. - Ha nekem lehet amerikai nevem, a „Hobo”, akkor „Joe” miért ne lehetne magyar? A többi magától jött. Születés, gyermekkor, első szerelem, házasság, megcsalatás, gyilkosság, börtönévek, lelkiismeretfurdalás, bűnbánat, Isten keresése, szabadulás és reménytelen helykeresés ezen a káprázatos mai Magyarországon.”

Bár Hobo a dalok szövegeit eredetileg csak a lemezre, valamint koncertekre szánta, Vidnyánszky Attila olvasva azokat jelezte, hogy az anyagból kétszereplős darabot szeretne rendezni a Nemzeti Színházban. A bemutatóra november 17-én a színház Gobbi Hilda stúdiójában, a zenekar részvételével kerül sor. Hobo társa Rácz József beregszászi színész lesz, akivel a „Gulag virágai”-ban is játszott.

A harmadik megpróbáltatás pedig már tavasszal, március 30-án, a Budapest Arénában vár rá, ahol „Viharban születtem” című életmű koncertjének keretében eljátszhatja több évtizedes pályájának legsúlyosabb és legmulatságosabb darabjait. Kísérletet tesz arra, hogy felmutassa a blues, a rock and roll és a költészet kapcsolatát abban az értelemben és modorban, ahogy azt gondolta, csinálta és csinálja a mai napig is. A műsor nemcsak a Hobo Blues Band felidézéséből áll - bár Póka Egon, Tátrai Tibor és Deák Bill Gyula is ott lesznek - , hanem versek, monodráma részletek, szólómunkák, blues és rock tradíciók és a legújabb album, a „Hé Magyar Joe” legfontosabb dalai is elhangzanak majd.

  • Jegyárak: 2499 / 2999 Ft
  • Fellépők: Hobo

 

Hobo lemezbemutató koncert a Barba Negrában jegyelővétel >>>

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí