Hungarian FolkEmbassy lemezbemutató koncert az Urániában Cikk

A Hungarian FolkEmbassy zenekar 2017. október 30-án mutatja be Ördögharapás című lemezüket az Uránia Nemzeti Filmszínházban A lemezbemutató koncert és népzenei karaoke vendégei között szerepel Sebestyén Márta, a zenekar fővédnöke, Hetényi Milán, az együttes állandó közreműködője, Hideg Anna, Kubinyi Júlia és Rácz József.

Hirdetés

Ördögharapás – klasszikus népzene címmel jelenik meg a Hungarian FolkEmbassy kislemeze a Philidor Intézet, a Fonó Budai Zeneház stratégiai partnerének gondozásában. A hanghordozón szereplő dallamfüzér arra a kihívásra kínál választ, hogy eredeti, táncot vagy éneket kiszolgáló szerepéből kiemelve, koncertkörülmények között, hogyan lehet visszaadni a feldolgozatlan népzene szépségét és mélységét. A dallamokat Soós András fűzte össze a következő vidékek és községek zenéjéből: Szilágyság, Ördöngösfüzes, Budatelke, Szék, Máramaros. A kétrészes koncert első felében ezeket ismerheti meg a közönség, valamint a 19. századi magyar romantika cigányzenéjét és erdélyi román prímás játékát idézik meg.

A zenekar ezzel az összeállítással mutatja be saját ars poeticáját arról, hogyan lehet eredeti funkciójától megfosztva, a színpadon bemutatni az autentikus zenei hagyományokat. A zenekar novemberben Kubinyi Júliával Kelet-Ázsiában turnézik. A népzene kedvelői az ott bemutatott műsorból is ízelítőt kapnak, valamint három korábbi koncertjük repertoárjából is válogatnak meghívott vendégelőadóikkal, akik között szerepel a Hungarian FolkEmbassy fővédnöke, Sebestyén Márta is.

A Hungarian FolkEmbassy tagjai:

  • Hetényi Milán – ének (állandó közreműködő)
  • Soós András – hegedű, művészeti vezető
  • Rosonczy-Kovács Mihály – hegedű, zenekarvezető
  • Orsós Tamás – brácsák
  • Hegedűs Luca – cimbalom, kontra
  • Hanusz Zoltán – bőgő

További információ a koncertről >>>


Sajtóanyag: Uránia

Kapcsolódó

Na, de mit játsszon az Elefánt? Cikk

Elefánt Ti+Mi koncert Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest headlinereként zárták az MVM Dome-ban. A csapat tavaly tavasszal jelentette meg SEMMI című nagylemezét, amit a szakmai sajtó a év legfontosabb megjelenései közt

Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Cikk

Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt február 16-án az Akvárium Klubban. A kiváló lemezlovas neve garancia arra, hogy a közönség már Kamrad színpadra lépése előtt is egy hatalmasat bulizhasson. Az immár háromszoros Rádió 1 Év DJ-je győztes Lili a legnagyobb hazai szórakozóhel

80 éves lenne Bob Marley - A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Cikk

A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Redemption Song, One Love, No Woman No Cry, Get Up, Stand Up – csak néhány dal, amely a mai napig velünk van Bob Marley életművéből. Minden idők legismertebb reggae zenésze 2025. február 6-án lenne 80 éves. A világ számos pontján emlékkoncertekkel, fesztiválokkal készülnek a jubileumra. Hazánkban

Söndörgő 30 - őrületes buli a Dürer Kertben Cikk

Söndörgő 30 30 éves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben. A Söndörgő három évtizede alakult, a zenekar születésekor a mai tagok még gyerekek