Idén is felcsendül Bach János-passiója a Szent István Bazilikában Cikk
Hirdetés
Budapest zenei életének egyik kimagasló pillanata Bach: János-passiójának hagyományos előadása. A Szent István Bazilikában ritkán megszólaló Bach: János-passió koncertjén az Operaház szólistái mellett a professzionális ETUNAM Vegyeskar és az európai hírű Solti Kamarazenekar működnek közre. Az est dirigense Virágh András Liszt-díjas, Érdemes Művész.
Bach egyik legjelentősebb alkotása János evangéliuma alapján állítja elénk Krisztus szenvedéstörténetét és halálát. A sodró lendületű drámai alkotás megrázó erővel jeleníti meg a passió tartalmát, több száz évvel keletkezése után is óriási hatással van hallgatóira. Bach halála után majdnem 80 évig szinte valamennyi műve feledésbe merült, majd Felix Mendelssohn munkásságának köszönhetően a romantika kora ismét felfedezte Bach művészetét.
A János-passió műfaja oratórium, amelyet énekes szólisták, zenekar és kórus szólaltat meg. János evangéliumának elbeszélője az Evangélista, aki a narrátor szerepét tölti be, mellette Krisztust és Pilátust személyesítik meg a basszus szólisták. A nagyszabású kórustablók az eseményekben résztvevő nép érzelmi hangulatát ábrázolják, a cselekmények közé komponált áriák Bach személyes gondolatait közvetítik.
A Szent István Bazilikában ritkán megszólaló Bach: János-passió előadásán az Operaház szólistái mellett a professzionális ETUNAM Vegyeskar és az európai hírű Solti Kamarazenekar működnek közre. Az est dirigense Virágh András Liszt-díjas, Érdemes Művész. Az április 12-i előadás komplex élményt ígér a zenerajongóknak. A Bazilika csodálatos terében felhangzó Bach-mű egymást erősítő energiái felemelik a lelkeket, felkészítik a szenvedéstörténet és a feltámadás mélyebb megérzésére, megértésére.
Közreműködnek:
- Evangélista – Megyesi Zoltán
- Szoprán – Szakács Ildikó
- Alt – Bakos Kornélia
- Jézus - Najbauer Lóránt
- az ETUNAM Vegyeskar,
- a Solti Kamarazenekar (műv. vez.:P. Ispán Franciska)
- Vezényel: Virágh András
Kapcsolódó
Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk
Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb
35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk
1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar
Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk
Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong
Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Cikk
Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, noha a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek év